Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Derékszíjjal fojtotta meg gyermekét egy ukrán nő

Ügyészségi hír nyomán írja az rbc.ua, hogy Kijevben meggyilkolta saját gyermekét egy 24 éves nő.

Az információ szerint egyelőre ismeretlen körülmények közepette történt a brutális bűntény. Az anya egy derékövvel fojtotta meg kétéves kislányát. Ezt követően mentőt hívott, ám az elsősegélynek már csak annyi dolga volt, hogy megállapítsa a halál beálltát. Továbbá a mentősök értesítették a rendőrséget, mert nyilvánvaló volt, hogy a kislány halálát fojtogatás okozta.
A hír szerint a tettét beismerő nőt őrizetbe vették. A szándékos emberöléssel gyanúsított asszony nem tudott magyarázatot adni a cselekedetére.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com