Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Célegyenesben az ukrajnai szeszipar privatizálása

Két éve kezdték el és mára a célegyenesbe ért Ukrajnában az addig monopol helyzetben lévő Ukrszpirt állami cég privatizálásának folyamata, áll az agroreview.com hírében.

A szeszipar magán kézbe adásának helyzetéről Szerhij Bliszkun, az Ukrszpirt megbízott igazgatója számolt be. Elmondása szerint a privatizációs folyamat során 17 magánkézben lévő szeszgyár jelent meg a piacon. Ez azt jelenti, hogy az Ukrszpirt 75 százaléka magántulajdonba került. A monopol helyzet megszűnt, megjelent a konkurencia, hisz a korábbi egy helyett ma már 17 vállalat rendelkezik a nagybani kereskedésre szóló engedéllyel.

Ugyanakkor a megbízott igazgató megjegyezte, hogy a tulajdonos váltást nem érzékelik a fogyasztók. A magánosítással járó piaci versengés ugyanis nem hozta magával a szeszes italok árcsökkenését. Egy fél liter vodka legkisebb ára az államilag meghatározott szinten maradt, ami 89 hrinya 40 kopijkát jelent.

Bliszkun hozzáteszi, hogy ma egy dekaliter alkohol 486 hrivnyába kerül. Ám ha a monopol helyzet felszámolása megtörtént volna két évvel korábban és nem emelkedtek volna az alapanyagok és az energiahordozók árai, úgy ma 200 hrivnyába kerülne egy dekaliter, átszámítva 10 liter szesz. Azaz sokkal olcsóbb lehetne a vodka és a többi szeszes ital.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com