Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Az ukránok már elköltötték az oltás felvételéért kapott pénz nagy részét

Ukrajnában eddig már 638 millió hrivnyát (több mint 7,5 milliárd forintot) költöttek el azok, akik megkapták a koronavírus elleni védőoltás felvételéért járó ezer hrivnyás (csaknem 12 ezer forintos) jutalmat – hozta nyilvánosságra Mihajlo Fedorov digitális fejlesztési miniszter hétfőn a Telegram üzenetküldő portálon.

Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy december 19-én indult be a Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett program, amelynek keretében minden ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, ezer hrivnyát kap, amelyet kijelölt célokra – belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre – költhet el. Ezzel a kijevi vezetés azokat a vállalkozókat kívánja egyúttal segíteni, akiket a leginkább sújtottak a járvány miatt bevezetett korlátozások. Az összeget nem lehet készpénzben kivenni a bankokból vagy saját bankkártyára átutalni, csakis a megjelölt célok valamelyikére lehet felhasználni négy hónapon belül.

Hétfőre az eddig azonosított fertőzöttek száma 1804-gyel 3 676 342-re, az elhunytaké 114-gyel 96 301-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben csaknem 850-nel 100 316-ra csökkent. Az elmúlt napon 1168 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

Január 1-jén és 2-án az oltópontok zárva tartottak, így előző nap senkit sem oltottak be. Valamely oltás mindkét dózisát eddig 13 734 741-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 978 570-en pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik oltást eddig 9515-en kaptak.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com