Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Ukrajnában a hamis Covid-igazolások tulajdonosai büntetlenül kérhetik a dokumentum törlését

Ukrajnában azok, akik hamis igazolást szereztek be a koronavírus elleni védőoltás felvételéről, kérhetik a házi orvosuknál a dokumentum törlését, hogy ezután valóban beoltathassák magukat – közölte Marija Karcsevics egészségügyi miniszterhelyettes egy hétfői tévéműsorban.

A kelet-európai országban amnesztiát kapnak azok, akik hamis Covid-igazolást szereztek be, de erről maguk tájékoztatják a hatóságot. A miniszterhelyettes kifejtette: a hamis dokumentummal rendelkezőknek mindenképpen előbb az orvosukhoz kell fordulniuk, aki ezután bejelentést köteles tenni a rendőrségnél arról, hogy hamis igazolást talált. Majd az illetőnek fel kell fednie a rendőrség előtt, hogy honnan, miként szerezte be a hamis igazolást, ezt követően megkaphatja az oltást, ha az számára egészségügyi szempontból nem ellenjavallott.

Az egészségügyi tárca hétfőn a Facebookon figyelmeztetett arra, hogy az átlátszó műanyag védőmaszkok nem nyújtanak védelmet a vírusfertőzéssel szemben, mert nem illeszkednek szorosan az archoz. Ilyen maszkokat viselnek Ukrajnában a bolti eladók, az éttermek és a szállodák alkalmazottai. A minisztérium felszólította e vállalkozások tulajdonosait, gondoskodjanak dolgozóik és intézményük látogatóinak védelméről azzal, hogy a szájat és az orrot elfedő védőmaszkokkal látják el alkalmazottjaikat.

A tárca által közölt legfrissebb adatok szerint már két régió, az északkeleti Szumi és a dél-ukrajnai Herszon megye került át a járványhelyzet szerinti fokozottabb kockázatot jelző, narancs besorolásba. Előbbiben az új fertőzéses esetek száma, utóbbiban a kórházak egyre erőteljesebb telítődése haladta meg a megengedett szintet. Az ország többi régiója – beleértve a fővárost, Kijevet és Kárpátalját – továbbra is a jelenlegi legenyhébb szigorításokkal járó sárga besorolásban van.

A narancs besorolás figyelmeztető kategória a legszigorúbb vörös előtt. Ugyanazok a korlátozások érvényesek az ide sorolt régiókban, mint a sárgában, viszont a helyi hatóságok saját hatáskörükben szigoríthatnak rajtuk. Ukrajnában a tömegrendezvényeket, bevásárlóközpontokat, kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, gyógyultak vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele is.

Ukrajnában hétfőre az azonosított fertőzöttek száma 1969-cel 3 704 442-re, az elhunytaké 86-tal 97 325-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 1600-zal 92 331-re csökkent. Az elmúlt napon 1064 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 13 980 473-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 832 713-an pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 26 686-an kaptak. Vasárnap 20 376 embert oltottak be.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com