Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz

A kormány újabb IMF-kölcsönprogram elindítását kezdeményezi

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2020-ban kötött Stand-by hitelprogram lezárását követően Ukrajna új megállapodás keretében folytatná az együttműködést – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök.

„Új közös program létrehozását fontolgatjuk, mely továbbra is a reformok végrehajtását támogatná”

– fejtette ki a kormányfő.

Hozzátette, 2022-ben is fontos az aktív együttműködés a nemzetközi partnerekkel, Kijev ugyanis számít az Európai Unió makroszintű pénzügyi támogatására.

„Új projekteket és együttműködési programok indítását tervezzük, melyek a gazdasági fellendülés biztosítását és a fenntartható gazdasági növekedés elérését célozza Ukrajnában” – mondta.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com