Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Porosenko első győzelemnek nevezte visszatértét Ukrajnába

Hívei ezrei mellett újságírók és a hatóság emberei fogadták Kijevben a hazatért Petro Porosenkót, aki a repülőtéren rövid beszédet intézett az éljenzőkhöz, írja a comments.ua.

A hazatért pártvezér hívei békés demonstrációt rendeztek és „Ukrajnának poroh kell!”, skandálta a tömeg. A politikus rövid, de annál lelkesítőbb szónoklatában arról beszélt, hogy csapata és választói máris kivívták első fontos győzelmüket a regnáló hatalom ellen.

Le akartak tartóztatni a repülőtéren, de megijedtek önöktől. Üdvözlöm önöket, tetszenek a lózungjaik

-mondta Porosenko. Majd így folytatta: – Várom önöket a bíróság épületéhez. Önök bebizonyították, hogy ezeknek semmi nem fog sikerülni. Az igazság velünk van és a közös győzelmünk még előttünk áll!

Porosenko a reptérről a bíróságra sietett, hogy részt vegyen az ügyében rendezendő tárgyaláson.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com