Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Románia ukrán menekültek fogadására készül

Vasile Dîncu román védelmi miniszter kijelentette, hogy országa készül a menekültek befogadására, akik Ukrajnából érkezhetnek Romániába nyílt orosz invázió esetén – írja a korrespondent.net-re hivatkozva a Kárpátalja hetilap.

„Bármely katonai konfliktusban előfordulhat a lakosság tömeges migrációja. És persze számítunk rá, még ha első pillantásra úgy tűnhet, hogy nem készülünk a háború esetleges járulékos következményire. […] Most arra készülünk, hogy segítséget nyújtsunk a menekülteknek (Ukrajnából). Ez humanitárius kötelesség”

– jelentette ki Dîncu a Digi 24 tévécsatorna adásában.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem érdemes az Oroszországi Föderáció nyílt inváziójára számítani.

„Előfordulhat gazdasági háború, gazdasági blokád a konfliktus közepette, de úgynevezett »forró« háborúra nem számítunk

” – hangsúlyozta a miniszter.

A korrespondent.net emlékeztet, az Egyesült Államok jelezte, nem vezetnek be megelőző szankciókat Oroszország ellen az orosz csapatok összevonása miatt Ukrajna határai közelében.



 


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com