Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Porosenko leadta az útlevelét

Január 31.-re kapott újabb idézést az Állami Nyomozó Irodába Ukrajna ötödik elnöke.

Petro Porosenko csak január 24-én tett eleget annak a bírósági határozatnak, melynek értelmében le kellett adnia útlevelét és diplomata útlevelét, olvasható az Iroda honlapján. Ezt is csak azután tette meg, miután nyilvánosságra került, hogy figyelmen kívül hagyta a bírósági határozatot és felszólították, hogy „hagyja abba a közvélemény manipulálását”. Ugyanaznap bár megjelent a Nyomozó Irodában, ám azt gyorsan el is hagyta, nem várva meg, míg fogadja az illetékes nyomozó.

Mint ismeretes, az Európai Szolidarítás párt vezetőjét hazaárulással és egy terrorista szervezet tevékenységének támogatásával vádolják. Január 19-én a Pecserszki Kerületi Bíróság elővigyázatossági intézkedésként a személyes kötelezettségvállalás formáját választotta a pártvezetőnek.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com