Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Rezsire és oktatási célokra is felhasználható Zelenszkij ezrese

Az ezer hrivnyát, amelyet a teljes védettséggel rendelkező ukrajnai állampolgároknak ad az állam, hamarosan rezsitörlesztésre is fordítható, de nem mindenki számára.

Ez a lehetőség csak a nyugdíjasokat fogja megilletni leghamarább februártól. Az erre a célra költhető ezres átutalásának mechanizmusa egyelőre nem ismert, de valószínű, hogy azt a programban részt vevő bankokon keresztül bonyolítják majd. Sőt, a virtuális kártyán kívül plasztik kártyákon is hozzá lehet majd jutni a pénzhez, amit többek között gyógyszervásárlásra is fordíthatnak a nyugdíjasok.

Az ezres felhasználási körét a fiatalok számára is bővítik. A 14-18 évesek a már elérhető lehetőségeken kívül (múzeum, könyvvásárlás, mozi, sportolás) oktatási célra is felhasználhatják majd az összeget.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com