Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború

Putyin újabb figyelmeztetést küldött, szerinte nincs más választásuk

Vlagyimir Putyi>n orosz elnök az ukrajnai invázió kapcsán elmondta, szerinte Moszkva „nem tudott volna másképp reagálni”. Putyin emellett figyelmeztette Oroszország gazdasági partnereit is – számolt be a Sky News.

A biztonsági tisztviselőivel tartott megbeszélésen Putyin azt mondta:

Nem kaptunk semmiféle lehetőséget arra, hogy másképp cselekedjünk.

Oroszország elnöke hozzátette:

Meg kellett tennünk, mert a kockázatok valóban komolyak voltak országunk egész létére nézve.

Elmondta, hogy Oroszország továbbra is a világgazdaság része marad, és kijelentette, hogy Moszkva nem tervezi, hogy kárt okozzon a rendszernek, amelyhez tartozik.

FIGYELMEZTETTE OROSZORSZÁG PARTNEREIT, HOGY NE PRÓBÁLJÁK MEG KISZORÍTANI A GAZDASÁGI RENDSZERBŐL.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com