Kit mozgósíthatnak 2023-ban?

Az Ukrán Legfelső Tanács nemrég megszavazta a hadiállapot és az általános mozgósítás 2023. február 19-ig történő meghosszabbítását.

A mozgósítás során Ukrajna minden 18 és 60 év közötti hadköteles állampolgára behívható szolgálatba, ha nincs jogalapja a halasztásra vagy a nyilvántartásból való felmentésre.

A Fakti cikke szerint 2023-ban először a 60 év alatti férfiakat fogják mozgósítani, akik képesek ellátni katonai feladatokat. A katonai sorozóbizottságok előnyben részesítik a katonai és harci tapasztalattal rendelkező személyeket.

A katonai vezetés ugyanakkor nem tagadja, hogy a harci gyakorlattal nem rendelkező férfiakat is felkérhetik a szolgálatra, ha szaktudásukra szükség van bizonyos szakterületek hivatásos állományának feltöltésére. Vagyis amikor a hadsereg úgy ítéli meg, hogy bizonyos szakemberekből hiányt szenved, akkor csak azon szakmák képviselőit mozgósítják, akik ezt a hiányt pótolni tudják. A katonai szolgálat megkezdése előtt azonban kiképzésen kell részt venniük.

Mint köztudott, a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiaknak –számos kivételtől eltekintve – tilos elhagyniuk az országot.


Református
Kiemelt

Donald Trump máris bemondta az all-int Zelenszkijnek

Az USA elnöke kész amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába a békemegállapodást követően, de annak ára van, hatalmas értékű megállapodásról van szó, amit egyelőre az ukránok nem ...
Kiemelt

Volodimir Zelenszkij meggondolta magát

Az ukrán elnök és az amerikai alelnök közötti tárgyalások nem hoztak pénteken áttörést a kritikus ásványi anyagokkal kapcsolatos megállapodás ügyében, amely kulcsfontosságú lehet Ukrajna számára ...
Kiemelt

Szijjártó Péter szerint az európai háborúpárti elit mindent meg fog tenni az ukrajnai békemegállapodás ellen

Az európai háborúpárti, liberális elit mindent meg fog majd próbálni elkövetni annak érdekében, hogy ne jöjjön létre az ukrajnai háborút lezáró békemegállapodás, ami jelenleg közelebb ...
Kiemelt

Vance alelnökkel tárgyalt Zelenszkij, újabb feltételeket szabna az ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij és J. D. Vance Münchenben tárgyalt az amerikai–ukrán kapcsolatok jövőjéről. Zelenszkij szerint a háború lezárásához Kijevnek „valódi biztonsági garanciákra” van szüksége. Volodimir Zelenszkij ...
Kárpátalja

Az oroszok már Kárpátalja sorsáról beszélnek – egy népszavazás eredményére mutogatnak

Az SVR igazgatója szerint Ukrajna a jövőben elkerülhetetlenül szembe fog nézni az államiság összeomlásával, a területének szétosztása előtt azonban pontos történelmi elemzést kell végezni. Ahhoz, ...
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com