Az ukrán elhárítás főnöke a Washington Post-nak adott interjúban jelentette ki, hogy Ukrajna mindent megtesz azért, hogy még idén nyáron visszafoglalja a Krímet, írja az rbc.ua.
Kirilo Budanov szerint az oroszok nem annyira idióták, hogy a Krím védelme érdekében atomfegyvert vessenek be. Ennek emlegetésével csupán meg akarják félemlíteni az ukránokat, bár mint megjegyezte Putyintól bármire számítani lehet. Ám azzal Moszkvában is tisztában vannak, hogy nukleáris fegyverek bevetésével a saját végítéletüket írnák alá.
Az ukrán hírszerzés vezetője úgy véli, hogy idén az oroszok a donyecki és a luhanszki régió teljes területének elfoglalására fognak koncentrálni, ám annak esélye minimális, hogy Fehéroroszország irányából indítsanak újabb offenzívát.
A Krímet azonban már a nyár elejéig visszaszerzi Ukrajna, mégpedig a diplomácia és a fegyverek együttes bevetése révén.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek