Újabb, 2,2 milliárd dolláros katonai segélycsomagot jelentett be az Egyesült Államok Ukrajna számára. Ebben szerepelnek azok a precíziós hosszú hatótávolságú rakéták is, amelyeket Kijev már egy ideje kért a szövetségeseitől. Washington a háború kitörése óta 24 milliárd dollárnyi katonai segítséget küldött Ukrajnának, írja az ATV riportja.
Orosz állásokat lő az ukrán hadsereg. Az ukrán nemzeti gárda felvételei a kelet-ukrajnai Bahmut közelében készültek, ahol az elmúlt héten az orosz erők apránként szereztek területeket.
,,Továbbra is súlyos a helyzet a frontvonalainkon, főleg a donyecki térségben. Hálás vagyok a harcosainknak, akik ellenállnak a megszállóknak” – mondta Volodimir Zelenszkij, aki azt ígérte, hogy az ukrán erők a végsőkig tartják majd az állásaikat Bahmutban. Az ukrán hadsereg eközben folytatta a hadgyakorlatokat is a csernobili lezárt régióban. A fehérorosz határ közelében tankokkal gyakorlatoztak.
Vasökölként fogjuk használni a tankokat, hogy megtörjük a védelmi vonalaikat
– mondta az ukrán védelmi miniszter. Németországban viszont nem mindenki támogatja a harckocsik átadását. ,,Én békepárti vagyok, szerintem ez csak gyilkosság és nem lehet így békét kötni. És mi meg százmilliárdokat költünk” – vélte egy müncheni férfi.
Eközben az amerikai legfőbb ügyész, Merrick Garland bejelentette, hogy egy szankciók alá vont orosz üzletembernek 5,4 millió dollárnyi vagyonát foglalják le, amit – most először – Ukrajnának küldenek. Már csak romok maradtak ebből a piacból a donyecki régióban található Horlivkában. Az orosz ellenőrzés alatt álló várost az ukrán erők lőtték a hajnali órákban.
Minden üzlet megrongálódott. Reggel óta takarítjuk a romokat. Az elektromos vezetékek tönkre mentek, minden ajtó és ablak betört. Hatalmasak a károk
– mondta egy helyi boltos. Voltak olyan ukrán és orosz családok, akik azonban jó hírt kaptak a hétvégén: 63 orosz hadifogoly térhetett haza ukrán fogságból. Az orosz erők pedig 116 ukrán katonát engedtek szabadon egy fogolycsere-megállapodás részeként.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek