Arahamija: Kirilo Budanov lesz az új védelmi miniszter

David Arahamija, a Nép Szolgái parlamenti frakciójának vezetője bejelentette, hogy már kijelölték az új védelmi minisztert, aki nem más, mit Kirilo Budanov, az ukrán központi hírszerzés vezetője, közli a detector.media.

A kormánypárti honatya szerint a még regnáló védelmi minisztert hamarosan menesztik. Olekszij Reznyikovnak egy másik miniszteri székbe kell átülni, ahol a hadiipar és a stratégiailag fontos iparágak együttműködését lesz hivatott irányítani. Ugyanakkor a portál szerint Reznyikov nem fogadta el a felajánlott új miniszteri széket, pontosabban vele erről még senki nem egyeztetett.

Arahamija szerint teljesen logikus lépés, hogy Kirilo Budanov vezérőrnagy kerüljön a védelmi tárca élére. A frakcióvezető közölte azt is, hogy Igor Klimenko lesz az új belügyminiszter és Vaszil Maljuk az SZBU új főnöke.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com