Bahmut bombázása lehet az új orosz offenzíva kezdete

Miközben az orosz hadsereg új offenzíváját jelentheti Bahmut bombázása, Ukrajna szövetségesei kifogytak a lőszerből.

Hétfőn heves tüzérségi támadás érte a kelet-ukrajnai Bahmut városát, amelyet hónapok óta védenek az ukrán erők. Mint arról a sajtó beszámolt, az ukrán csapatok megerősítették a védelmi állásokat, és már csak katonai személyeket engednek belépni a városba. Azokat a civileket, akik távozni akarnak a városból, ugyanakkor arra figyelmeztetik, hogy az orosz tüzérségi támadások áldozatává válhatnak.

Szintén hétfőn tartott sajtótájékoztatót Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, ahol többek közt arról beszélt, hogy Ukrajna szövetségesei kezdenek kifogyni a lőszerből.

Mint elmondta, jelenleg Ukrajna harctéri lőszerhasználata sokszorosan meghaladja a szövetségesek gyártási tempóját. Példaként említette a nagy kaliberű lövedékeket, amelyek gyártási ideje 12 hónapról 28 hónapra emelkedett.

„A ma leadott rendelések csak két és fél év múlva lennének kiszállítva” – magyarázta Stoltenberg. A szövetségesek lőszerkészleteinek drasztikus fogyatkozásáról beszélt egy másik európai diplomata is a Reutersnek, és úgy fogalmazott:

„Ha Európa harcolni akarna Oroszország ellen, néhány ország napokon belül kifogyna a lőszerből.”

A bahmuti harcok azonban minden jel szerint fokozódni fognak. Volodimir Nazarenko, az ukrán Szvoboda zászlóalj parancsnokhelyettese arról számolt be, hogy az egész várost „őrült és kaotikus bombázás” alatt tartják az orosz erők. Bár azt is kiemelte, hogy az ukrán csapatok Bahmut minden utcáját védik, Szerhij Hajdaj luhanszki kormányzó is arról beszélt, hogy az orosz offenzíva előkészületei már folyamatban vannak.

Emelkedett a légi csapások és a gyalogsági támadások száma, és arra számítanak, hogy hamarosan éjjel-nappal támadás alá helyezik őket az orosz erők.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com