Már Nagytarcsán is többféle konténer érhető el

A konténerrendelés manapság az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy a felújítás, bontás, építkezés vagy lomtalanítás során felgyülemlett hulladékot elszállítsuk. Nem érdemes saját kezűleg, a család járművét használni erre a célra, vagy keríteni egy utánfutót a feladathoz, mivel a konténernél hatékonyabb megoldás jelenleg nincs.

Mi az, amit el lehet szállítani konténerrel Nagytarcsán?

A nagytarcsai sittszállítás során szinte minden olyan hulladékot el lehet szállíttatni, ami a bontás, építkezés, felújítás alkalmával termelődik. Gondolunk itt a vakolatra, tetőcserépre, áthidaló elemekre, vízvezetékcsövekre, csempére, téglára, álmennyezetre, a szétszóródott faldarabokra, szigetelésre, valamint a beton, fa és fém hulladékra egyaránt. Ezeket mind szabadon lehet pakolni a konténerbe. Egy átlagos építkezés, felújítás során is rengeteg hulladék keletkezik, így ezeket mindenképpen el kell tüntetni, nem maradhat az udvaron vagy közterületen.

A konténerrendelés mindenki számára elérhető, mind magánszemélyeknek, mind vállalatoknak, sőt, önkormányzatok is nyugodtan igénybe vehetik. A magánemberek leginkább az éves lomtalanítás során szoktak ehhez a megoldáshoz folyamodni, mivel minden olyan eszközt, például ruhaszárítót, mosógépet, klímát, ruhát, könyveket, iskolás füzeteket, biciklit, régi babakocsit, ágykeretet és berendezési tárgyat el lehet szállítani, ami a pincében, padláson, tárolókban, raktárakban vagy a garázsban található.

Oda kell figyelni a veszélyes anyagokra

Vannak olyan eszközök, tárgyak, anyagok, amelyeket nem lehet egy egyszerű konténerrendeléssel vagy sittszállítással megoldani. Ide tartoznak a vegyszerek, festékek, autógumi, akkumulátor, szárazelem, olaj és olajos rongyok, textilek, gyanta, azbeszt, pala és eternit csövek, valamint minden higanytartalmú hulladék is. A megrendelés során mindig adjunk pontos információt, és ha az előbb említett anyagok közül bármelyik megtalálható a hulladékban, kérjünk tanácsot a szakszerű elszállításhoz.

A konténerrendelés rövid folyamat

Egy konténer megrendelése csupán pár perces folyamat, de ez nem jelenti azt, hogy a közlendő információk egyáltalán nem fontosak, sőt. Az egyik kiemelt pont, ahogy azt már korábban is említettük, a hulladék összetétele, amit szeretnénk elszállíttatni. Mindig pontosan, alaposan írjuk le, miből áll össze a szemét, milyen tárgyak és anyagok találhatóak benne, nehogy a helyszínen szembesüljön a szállító cég azzal, hogy veszélyes anyag is található közte.

A következő pont a konténer mérete, amiből több is elérhető: 4, 5, 6, 7 és akár 8 köbméteres konténer is választható. Érdemes inkább nagyobbat kérni, hogy garantáltan elférjen benne az összes hulladék. Végül már csak a szállítás helyét és idejét kell megadnunk, aztán nincs más dolgunk, mint előkészíteni a hulladékot a szállításhoz és várni a konténer érkezését.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com