Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes tájékoztatása szerint 2023 márciusáig több mint ötmillió vonatkozó menedékkérelmet regisztráltak, a tényleges szám azonban ennél jóval magasabb lehet, pontos adatuk nincs. A politikus úgy véli, az érintettek száma elérheti a hétmilliót is – adta hírül az Index.
Hozzátette: a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők 60 százaléka nő, 25-25 százalékuk gyermek vagy nyugdíjas, közel 200 ezren pedig fogyatékkal élők – írja az Unian.
A miniszterelnök-helyettes megjegyezte, hogy tavaly a válságreagálás – az evakuálás és az elsődleges segítségnyújtás – volt a prioritás, különös tekintettel a lakhatási kérdésekre, az alapvető szükségletek biztosítására.
„A belső elvándorlás helyzete stabilizálódott. Minden folyamat az irányításunk alatt áll. Idén változnak a prioritások. A legfontosabb teendőnk a menekültek átmeneti integrációjának segítése a befogadó közösségekbe, valamint az állandó lakhelyek biztosítása az érintetteknek”
– fogalmazott Verescsuk, aki beszélt arról is, hogy jelenleg a befogadó közösségbe való átmeneti integráción van a hangsúly, különös tekintettel a foglalkoztatásra.
„Hazánkban a belső menekültek 66 százaléka munkanélküli, közülük 70 százalék nő” – tette hozzá. Elmondása szerint az ukrán kormány idén 1,8 milliárd hrivnyát különít el az országon belüli kényszerlakók foglalkoztatásának megoldására.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek