Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Moszkva lebegő fegyvere új fejezetet nyithat a háborúban

Az orosz légierő néhány hete vetette be először az úgynevezett siklóbombákat az ukrajnai háborúban. A siklóbombák – ahogy arra a nevük is utal – szárnyaik segítségével képesek siklani a levegőben, vagyis nem függőlegesen zuhannak a földre. Ez lehetővé teszi, hogy az orosz vadászpilóták távolabbi célpontokat is eltaláljanak, emellett a légvédelmi radarok is nehezebben észlelik a szerkezeteket áll a hirado.hu hírében.

 

Oroszország először március 24-én vetett be siklóbombákat a háborúban, azóta pedig – ukrán források szerint – naponta legalább húsz ilyen szerkezetet dobtak le ukrajnai célpontok ellen.

A siklóbombákat az teszi különlegessé, hogy szárnyaik vannak, ezért nem függőlegesen zuhannak a földre, hanem vízszintesen is tudnak siklani. Ez lehetővé teszi, hogy a ledobási helyükhöz képest távolabb fekvő célpontokat is eltaláljanak.
Ezen kívül a bombák hosszabb ideig tudnak kis magasságban repülni, aminek köszönhetően a légvédelmi radarok nehezebben észlelik őket.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője a brit Daily Telegraphnak úgy nyilatkozott, hogy a siklóbombák nagyon komoly fenyegetést jelentenek Ukrajna számára. A szóvivő szerint a lebegéses technológia lehetővé teszi, hogy az orosz bombázórepülők pilótái a frontvonaltól távolabb, kevésbé veszélyes helyen oldják ki bombáikat.

„Jelenleg az ellenség ezt az előnyt az orosz–ukrán határ mentén, a frontvonalon és a Fekete-tenger partjánál használja ki. Ezekben a régiókban intenzívebbé vált a siklóbombák bevetése az elmúlt hetekben”

– mondta Ihnat.
A siklóbombák további előnye, hogy olcsóbban és könnyebben gyárthatók, mint a légvédelmi vagy a támadó rakéták. A német Focus Online szerint az orosz hadvezetés ezekkel az új típusú fegyverekkel igyekszik betölteni a drága, nagy pontosságú fegyverek hiánya miatt keletkezett űrt.

A Daily Telegraph tudósítója szerint a siklóbombák az ukránoktól várt tavaszi, nyár eleji offenzívára is hatással lehetnek.
Ukrán és nyugati katonai szakértők úgy vélik, könnyen lehet, hogy az ukránoknak módosítaniuk kell a haditervet is a siklóbombák miatt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com