Egyetlen ukrán menekült sem érkezett tegnap Budapestre

Legalábbis vonattal nem. Magyarország területére 2023. május 20-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6271 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5989 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – írja a privatbankar.hu. A beléptetettek közül a rendőrség 64 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen…

Részletek

Lelőtte három szomszédját majd felrobbantotta magát egy ukrán férfi

A kelet-ukrajnai Poltava megyében történt az eset. A rendőrségi közlemény szerint vasárnap Lohovicja városában dél körül egy 53 éves férfi lelőtt két férfit és egy nőt, majd magával is végzett. Az előzetes információk szerint az elkövető egy vadászpuskával gyilkolta meg a szomszédságában élő 67 és 47 éves férfit, valamint a 63 éves nőt, ezt követően…

Részletek

Zelenszkij megígérte, hogy nem vetik be az F-16-osokat oroszországi célpontok ellen

Az ukrán elnök egyenesen amerikai kollégájának, Joe Bidennek adta szavát. Az amerikai elnök ezzel együtt elvileg megadta az engedélyt az Egyesült Államok által gyártott F-16-os vadászgépek Ukrajnába szállításához a szövetségi együttműködés keretében, mivel véleménye szerint megváltozott a katonai helyzet a háborúban álló országban. Biden világossá tette, hogy ha az ukrán csapatok sikeresen előre tudnak jutni…

Részletek

Az oroszok Herszon megyében blokkolják a mobilkommunikációt

Az orosz megszállók leszerelik az mobiltelefon-átjátszó tornyok berendezéseit – közölte az ukrán vezérkar vasárnap, számolt be az Unian hírügynökség. A jelentés szerint Herszon megye orosz megszállás alatti részeiben a megszállók blokkolják a lakosság hozzáférését a mobilkommunikációhoz. A vezérkar közölte, hogy a betolakodók leszerelik az mobiltelefon-átjátszó tornyok berendezéseit. Megjegyezték, hogy a helyi lakosokat nem engedik azokra…

Részletek

Zaporizzsja régió orosz vezetése szerint az ukránok légi csapást próbáltak mérni Bergyanszkra

A britek által Ukrajnának szállított Storm Shadow típusú robotrepülőgépekkel lőtték Bergyanszk városát – állítja Telegramon Vlagyimir Rogov, az oroszok Zaporizzsja régió által beiktatott vezetője, számolt be a Telex. Rogov szerint hét rakétát lőttek ki a városra, amelyek közül 4 Storm Shadow típusú robotrepülőgép volt. Azt állítja, hatot kivédett a légvédelmi rendszer, egy pedig a kikötőváros…

Részletek

Biden után Zelenszkij is üzent Putyinnak

Kijev békeformulája sokat tehet azért, hogy a jövőben ne legyenek fegyveres konfliktusok, mivel megakadályozza az agresszorokat abban, hogy háborúkat indítsanak – mondta Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az Index. A hirosimai G7-csúcson tartott sajtótájékoztatón az államfő elmondta, hogy Ukrajna terve „megmentést kínál a háborútól”, és Oroszországot az „utolsó agresszorrá” teheti az emberiség történelmében. „Megbénítjuk a…

Részletek

Prigozsin szerint már egyetlen ukrán katona sincs Bahmutban

Az orosz Wagner-csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin cáfolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és az ukrán honvédség állítását, miszerint az orosz csapatok nem vették át az uralmat Bahmut felett – írja a RIA Novosztyira hivatkozva az Index. Korábban Vlagyimir Zelenszkij azt mondta, hogy világos elképzelése van arról, mi történik Bahmutban, és hogy a város nem került orosz…

Részletek

Ukrán miniszterhelyettes: Az ukrán csapatok félig körbezárták Bahmutot

Az ukrán védelmi erők félig körülzárták a Donyeck megyei Bahmutot, hogy lehetővé tegyék az orosz csapatok megsemmisítését a városban – jelentette ki Hanna Maljar védelmi miniszter-helyettes vasárnap a Telegramon. „Az orosz erők nem tudták körbezárni Bahmutot, és elvesztették a város körüli domináns magasságok egy részét. Vagyis csapataink a város peremvidékén a szárnyak mentén történő előrenyomulása,…

Részletek

Dmitrij Medvegyev és Elon Musk egymásnak feszült Twitteren

Dmitrij Medvegyev az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese gyakran közzéteszi a gondolatait Twitteren: néha a közelgő atomháborúról máskor pedig az elkerülhetetlen orosz győzelemről, de az is előfordul, hogy más közéleti személyiségekkel kötekszik, mint például Elon Musk – írja a Portfolio. A Twitteren zajló párbaj még 2020-ban vette kezdetét, amikor Liz Truss brit miniszterelnök lemondása után Medvegyev…

Részletek

Mi történt az ukrán hadsereg főparancsnokával? Hová tűnt?

Az oroszok szerint nyoma veszett, az ukránok szerint megvan, mások szerint súlyosan megsérült – írja a Mandiner. Valerij Zaluzsnij az ukrán fegyveres erők főparancsnoka. Jelenleg nagyjából ennyit tudni róla biztosan, ugyanis egymásnak élesen ellentmondó információk jelentek meg róla: az oroszok szerint eltűnt, egyesek szerint súlyosan megsebesült, az ukránok pedig állítják: a tábornok a helyén van,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com