Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Ukrajnában egyszerűbb lesz igazolni a harcokban való részvételt

A Miniszteri Kabinet támogatja a védelmi tárca általi javaslatot a harci cselekményekben történt részvétel igazolása egyszerűsítésére írja a ligazakon.net.

Az újításról Olekszij Reznyikov védelmi miniszter számolt be. Elmondása szerint az újítás célja annak megkönnyítése, hogy az érintett személy igazolja a harci cselekményekben, az orosz agresszor elleni háborúban való részvételét és megkapja az erről szóló státuszt.

Mostantól elegendő lesz egyetlen igazolást benyújtani a harci cselekményekben Ukrajna és az állami érdekek védelmében történt részvételről. Ebben a dokumentumban helyet kell kapnia az illető harci cselekményekben való részvételéről szóló igazolásnak, amely alapján megítélik az illető jogosultságát a harci cselekményekben való résztvevői státuszra és az ezzel járó kedvezményekre, juttatásokra.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com