Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Szakértő: Milyen hatása lehet Reznyikov lemondásának?

A szakember szerint a honvédelmi tárcánál nem lesznek különösebb változások a személyi rotációk miatt.

Tarasz Zsovtenko, az Ilko Kucseriv Demokratikus Kezdeményezések Alapítvány nemzetközi biztonsággal foglalkozó szakértője úgy véli, hogy az új potenciális védelmi miniszter, Ruszlan Umerov tökéletesen megfelel a posztra.

Az 1 + 1 csatorna adásában kifejtette, ha arról beszélünk, „hogy ez a lemondás hatással lesz-e arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium hogyan kommunikál nyugati partnereinkkel, akkor itt szerintem nem lesz különösebb probléma. Bár Reznyikovnál azt láttuk, hogy nem csak hivatalos pozícióból tud kommunikálni a tárca vezetőjeként, hanem meglehetősen jó személyes kapcsolatot alakított ki kollégáival, más országok védelmi minisztereivel, nyugati szövetségeseinkkel.”

De összességében meg kell értenünk, hogy a nyugati segítség, amelyet a szövetségesek küldenek Ukrajnának, mindkét fél érdekeit szolgálja, ezért véleménye szerint a honvédelmi tárcánál nem lesznek különösebb változások a személycsere miatt – fejtette ki a szakértő.

Zsovtenko is úgy véli, hogy az új védelmi miniszteri posztra jelölt Umerov kiválasztásakor két kompetenciára figyeltek: hogy jó menedzser és sikeres kommunikátor legyen. És véleménye szerint Umerov jelöltsége mindkét kritériumnak megfelel.

Emlékeztetőül: Rusztem Umerov, az állami v agyonalap eddigi vezetője lehet Ukrajna új védelmi minisztere.

 


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com