Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Ismét a kelet-ukrajnai fronton járt Zelenszkij, ahol katonákkal találkozott

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn látogatást tett Donyeck megyékben, ahol felkereste az ukrán katonák frontvonal menti állásait is – közölte a Korrespondent hírportál az államfő hivatalos honlapján megjelentetett közleményre hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a nap folyamán az ukrán államfő a donyeck hadműveleti-taktikai csoport nyolc dandárját kereste fel, a régió védelmi élvonalának hadműveleti helyzetével ismerkedett meg, valamint beszélt a katonákkal. A közleményben arra nem tértek ki, hogy a Donyec-medencei frontvonalon pontosan mely pontokat kereste fel Zelenszkij.

„Fontos jelentések, problémás kérdések, növelni kell az utánpótlást, a dandárok ellátórendszerét, fontos a motiváció növelése a katonáink körében” – írta a fronton tett látogatása után Zelenszkij közösségi oldalán.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com