Top10
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
Partnerünk

Népszerű tartalom
Keményen visszaszólt a lengyel elnök Ukrajnának
Ukrajnának a gabonaexportot érintő döntéseknél észben kell tartania, hogy támogatást kap Lengyelországtól – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök újságíróknak nyilatkozva New Yorkban az ENSZ-közgyűlés kedden megnyitott 78. ülésszakán mondott beszédét követően.
„Jó volna, ha Ukrajna észben tartaná, hogy segítséget kap tőlünk, és azt is, hogy tranzitország is vagyunk számára” – húzta alá a lengyel államfő.
„Lengyelország nem zárta le határait az ukrajnai gabona előtt, végrehajtja a szállítmányozási folyosókra vonatkozó megállapodását Ukrajnával. Köszönhetően ezeknek a Lengyelországon keresztül futó folyosóknak, most kétszer annyi gabona halad át, mint februárban vagy márciusban” – mondta Duda, hozzátéve, hogy Varsó ezzel előnyös helyzetet teremtett Ukrajna számára. Felidézte, hogy áprilisban, amikor bevezették az embargót, az országon 260 ezer tonna ukrán gabona haladt keresztül, ami kétszerese a februári, illetve márciusi mennyiségeknek, amikor még szabad volt a behozatal.
„Nyilvánvaló, hogy megvédjük mezőgazdasági termelőinket. Persze egyszerűbb Lengyelországban eladni a gabonát, mert ez a legközelebbi piac, ez olcsóbb, nem kell messzire szállítani. De a gond abban áll, hogy nekünk is vannak érdekeink. Szeretnénk segíteni Ukrajnának, és már régóta támogatjuk, és tesszük mindezt nagy áldozatkészséggel. Továbbra is szeretnénk segíteni, amennyire ezt megtehetjük”
– emelte ki a lengyel elnök.
„Ha Ukrajna bíróságon emel panaszt ellenünk, akkor bíróság előtt fogjuk tisztázni ezt a helyzetet” – tette hozzá Duda.
Ukrajna hétfőn fordult panasszal a genfi székhelyű Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért három európai uniós tagország – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – az Európai Bizottság múlt heti döntésének ellentmondva fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmát.
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Az ukrán légvédelem 61 orosz drónt semmisített meg az éjjel
- Orosz dróntámadás érte Kijevet és az északkeleti Szumit
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Terrortámadást készítettek elő ukrán nők orosz tisztviselők ellen
- Sem megerősíteni sem cáfolni nem tudja az orosz és amerikai elnökök telefonbeszélgetését a Kreml
FRISS hírek
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Az ukrán légvédelem 61 orosz drónt semmisített meg az éjjel
- Orosz dróntámadás érte Kijevet és az északkeleti Szumit
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Lengyelországban harmadszor toboroznak önkénteseket az ukrán légióba
- Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
- Havonta kétszázezer drónt kap az ukrán sereg
- Vasárnap 64 ütközetről adott hírt az ukrán hadvezetés