Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna továbbra sem kapott meghívást a szaúd-arábiai béketárgyalásokra
Az amerikai külügyminiszter elismeri, hogy az ukrajnai háború rendezése több lépcsőben fog megvalósulni
Zelenszkij: Oroszországnak legalább a 2022 februári vonalig ki kell vonnia a csapatait Ukrajnából
Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal
Keith Kellogg kerek perec leszögezte: Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Novák Katalin: „magyar apák és fiúk is adják életüket a lövészárokban”

„A békének nincs alternatívája” – hangsúlyozta az államfő, és megállapította: „Ez a háború, minket, magyarokat közvetlenül is érint. Nem egyszerűen a szomszédunkban van, hanem Ukrajna területén élő magyar apák és fiúk is adják életüket a lövészárokban.”

„Ezért békét akarunk. Hazánkban, Ukrajnában, Európában, a világban. Békét és az abból fakadó biztonságot” – hangsúlyozta Novák Katalin magyar köztársasági elnök az ENSZ Közgyűlés 78. ülésszakának általános vitájában kedden New Yorkban elmondott felszólalásában.

Az államfő megállapította: „tudjuk, a béke csak akkor kerül reális közelségbe, ha legalább az egyik fél elérkezettnek látja az idejét a tárgyalásoknak”. – „Nem dönthetünk az ukránok helyett arról, hogy mennyi áldozatot készek vállalni, de kötelességünk képviselni saját nemzetünk béke iránti vágyát” – mondta Novák Katalin felszólalásában, amelyet mintegy 15 perccel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszéde után mondott el, írja az MTI.

A köztársasági elnök a magyar delegáció vezetőjeként hangsúlyozta, hogy Magyarország világosan és egyértelműen elítéli a nemzetközi jog megsértését, egy másik állam megtámadását. „Oroszország Ukrajna elleni agressziója hatalmas szenvedést és pusztítást okozva romba döntötte Európa addig békés életét” – fogalmazott. Magyarország az áldozatok mellett és a további eszkaláció ellen van, ezért is nyújt méretén és erején felül humanitárius segítséget Ukrajnának és a háború elől menekülőknek – tette hozzá Novák Katalin.

Magyarország kiáll Ukrajna területi integritásáért és függetlenségéért, valamint megérti Ukrajna arra irányuló szándékát, hogy az európai országok közösségéhez szeretne tartozni, ezért elvárja mindazon értékek képviseletét, amelyek az európai közösséget jellemzik

– hangsúlyozta az államfő.


Református

🔔 FRISS HÍREK

Kövessen minket a
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!

FRISS hírek







Megtalál minket a
NAV honlapján is!

NAV

Kiemelt

Ukrajna továbbra sem kapott meghívást a szaúd-arábiai béketárgyalásokra

Az orosz-ukrán háború lezárását célzó tárgyalásokra még mindig nem kapott meghívást a megtámadott ország elnöke. Egy, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz közel álló tanácsadó szerint Ukrajnát ...
Kiemelt

Az amerikai külügyminiszter elismeri, hogy az ukrajnai háború rendezése több lépcsőben fog megvalósulni

Marco Rubio amerikai külügyminiszter felvetette, hogy az ukrajnai háború rendezése több szakaszban valósulhat meg. Tűzszünettel kellene kezdeni. Rubio szerint Donald Trump amerikai elnök véget akar ...
Kiemelt

Zelenszkij: Oroszországnak legalább a 2022 februári vonalig ki kell vonnia a csapatait Ukrajnából

Volodimir Zelenszkij elnök úgy véli, hogy Oroszországnak legalább a 2022. február 24-i nagyszabású invázió megkezdése előtti vonalra kell visszavonnia csapatait Ukrajna területéről, és Kijevnek is ...
Kiemelt

Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal

Az európai vezetők jövő héten Párizsban tanácskoznak az ukrajnai háborúról, miután felmerült, hogy Donald Trump különbéketárgyalásokat folytatna Oroszországgal, Európa részvétele nélkül. A Fehér Ház tisztviselői ...
Kiemelt

Keith Kellogg kerek perec leszögezte: Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Trump különmegbízottja, Keith Kellogg, határozott üzenetet küldött Európának, kijelentve, hogy Európa nem számíthat az Egyesült Államokra saját biztonsága érdekében – írja a Mandiner. Kellogg hangsúlyozta, ...
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com