Top10
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
Partnerünk

Népszerű tartalom
Szijjártó Péter elkente a választ arról, miért nem tárgyal az ukránokkal
Szijjártó Péter az amerikai NewsMax stúdiójában adott interjút az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban.
Szijjártó Péter külügyminiszter New Yorkban vett részt az ENSZ közgyűlésén, közben pedig egy rövid interjút is adott az amerikai NewsMax televíziónak. Ez utóbbiról egy videót is közölt a Faebook-oldalán írja a hvg.hu.
A riporter egy ponton azt vetette fel Szijjártónak, hogy ahhoz, hogy az orosz-ukrán háború kapcsán érdemi párbeszéd és vita legyen, az kell, hogy ne csak az egyik oldal képviselőivel – Oroszországgal és Fehéroroszországgal – beszéljen, hanem Ukrajna vagy az Egyesült Királyság külügyminiszterével is.
„Úgy tűnik, hogy azokkal beszél, akik a helyzet azon oldalán állnak, és ahhoz, hogy egy komoly folytatódjon, beszélnie kell a másik oldal embereivel is”
– vetette fel a NewsMax munkatársa.
Szijjártó elismerte, hogy ez valóban így van, majd azt mondta, az uniós külügyminiszterek rendszeresen találkoznak, de szerinte beszélni kell azokkal is, akik az unión kívül vannak. Hozzátette, Ukrajnával folyamatos a kapcsolat, hiszen „szomszédok vagyunk”. A kérdésre adott választ azzal zárta, milyen sok ukrán menekültet fogadtunk be.
Augusztus végén egyébként az ukrán külügyminiszternek lett volna lehetősége találkozni Szijjártóval, ám a delegáció nem ült tárgyalóasztalhoz a magyar külügyminiszterrel.
- A Boriszpil reptér tárgyalásokat jelentett be a Wizz Airrel a járatok újraindításáról
- Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Megszólalt a magyar külügy az ukrán lejáratásról: Kijev nem tagadta egyértelműen az akciót
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
- Ukrajna elveszíti területei egyharmadát és ásványkincseit Robert Fico szerint
FRISS hírek
- A Boriszpil reptér tárgyalásokat jelentett be a Wizz Airrel a járatok újraindításáról
- Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- Nem állnak le a fegyverszállítmányok: tankokat, YPR-eket, vadászgépeket kapott Ukrajna
- Vészesen csökken Ukrajna gázkészlete, Magyarország mentheti meg őket
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Ukrajna: Ezekkel a feltételekkel szerződhetnek katonának a 18–24 évesek