Top10
- Megnyílt a határ az ukrajnai férfiak egyes kategóriái előtt
- Kezdetét vette a végjáték: Ausztria, Magyarország és Szlovákia szövetsége megakadályozhatja Zelenszkij ámokfutását
- „Rosszabb, mint Gáza” – Döbbenetes adatot közölt az ukrán veszteségekről Donald Trump
- Mozgósítás: Pucéran, mezítláb hurcoltak el egy kárpátaljai férfit
- Változik a széljárás: Ukrajna egyik legnagyobb szövetségese már nem küldene több fegyvert
- Zelenszkij áll a megmérettetés elé, de szerinte van egy fontos előfeltétel
- Ismét embercsempész bukott le Kárpátalján
- Szijjártó Péter meghúzta a határvonalat: Az ukránok ígéreteivel tele a padlás!
- Súlyos légszennyezés fenyegeti Nyugat-Ukrajnát
- Zelenszkij: Ha ez az egyetlen lehetőség, készen állok tárgyalni Putyinnal
Partnerünk

Népszerű tartalom
Oroszország vissza akar kerülni az ENSZ emberi jogi tanácsába
Az ukrajnai háború kitörése után Oroszországot kizárták az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából. Moszkva most azért kampányol, hogy visszakerülhessen a szervezetbe. Oroszország attól tart, hogy az Emberi Jogi Tanács túlságosan a nyugat érdekeit szolgálja a jelenléte nélkül. Moszkva azt ígéri, hogy ha visszakerül a tanácsba, akkor valódi eredményeket lehet majd elérni az emberi jogsértések ellen.
Oroszország arra törekszik, hogy ismét helyet kapjon az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában. Az országot tavaly áprilisban zárták ki a tanácsból, miután megszállta Ukrajnát.Orosz diplomaták most azt akarják elérni, hogy Moszkva visszakapja a székét a szervezetben. A BBC megszerezte annak a dokumentumnak a másolatát, amit Oroszország terjeszt az ENSZ tagállamaihoz annak érdekében, hogy visszajuthasson az Emberi Jogi Tanácsba. Az ENSZ-tagok erről október 10-én fognak szavazni.
Oroszország azt ígéri, hogy megfelelő megoldásokat talál az emberi jogi kérdések rendezésére és igyekszik megakadályozni, hogy a tanács egyetlen országcsoport politikai akaratát szolgáló eszközzé váljon.
Oroszország ezzel akarja visszaállítani a nemzetközi politikai érben a hiteleségét, miután a háború kirobbanása óta ukrajnai és oroszországi emberi jogi visszaélésekkel is vádolják.
Az emberi jogsértésekről az Emberi Jogi Tanács Ukrajnával foglalkozó vizsgálóbizottsága terjesztett elő egy jelentést. Ebben a bizottság elnöke, Erik Mose azt állítja, hogy több bizonyítékot is feltártak az háborús bűnök elkövetésére, többek között kínzásra, nemi erőszakra és civilek elleni támadásokra. Az ENSZ oroszországi különmegbízottja, Maria Katzarova két héttel ezelőtt számolt be arról, hogy Oroszországon belül is romlott az emberi jogi helyzet. Azt állította, hogy az ukrajnai háborút bíráló hangok ellen lép fel kemény eszközökkel a hatalom.
Emellett egy nemzetközi emberi jogvédő ügyvédekből és ukrán ügyészekből álló csoport éppen egy olyan dokumentum összeállításán dolgozik, ami alapot adhat a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) egy Vlagyimir Putyin elleni vádemelésre. A készülő dokumentumban bizonyítékokat szolgáltatnának arra, hogy Oroszország az éhínséget, mint háborús fegyvert használja Ukrajnában. Az ENSZ 2018 óta tekinti háborús bűncselekménynek az éhínség szándékos előidézését egy konfliktusban, ezt a joggyakorlatot az ICC 2019-ben vette át.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába 47 tagot választanak a szervezet 193 nemzete közül. A mandátum a tanácsban három évre szól. Legközelebb október 10-én szavaznak a tanácsba kerülésért.
A közép- és kelet-európai országok számára fenntartott két helyért Oroszország, Albánia és Bulgária verseng.
Arról, hogy melyik két nemzet kerül be az Emberi Jogi Tanácsba az ENSZ mind a 193 tagja szavaz. A BBC ENSZ forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Moszkva agresszív kampány folytat a tanácsba kerülésért é állítólag gabonát és fegyvert ajánl a kisebb országoknak a szavazataikért cserébe. Ezt az információt nem lehet megerősíteni. Oroszország visszakerülésére a tanácsba meg van a reális esély.
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- Háborús fáradtság uralkodik Ukrajnába
- Mozgósítás: Pucéran, mezítláb hurcoltak el egy kárpátaljai férfit
- Hatalmas erősítést kapott az ukrán légierő: megérkeztek az első Mirage vadászgépek
- Két kárpátaljai hadifogoly szabadult az orosz fogságból
- Harkiv legnagyobb piacát is dróntámadás érte
- Kiderült, mikor kerülhet sor a Trump-Putyin csúcstalálkozóra
- Nyugat-Ukrajnában lakásépítési láz tapasztalható
- „Zelenszkij népszerűsége katasztrofális, az emberek menekülnek, Ukrajna a szétesés szélén van”
- Amerikai pénzen élt a fél ukrán média, s most Donald Trump megcsinálta a bajt
- További háborús hírek
Kövessen minket a FACEBOOKON, INSTAGRAMON, TWITTEREN, TELEGRAMON vagy GOOGLE Hírekben és nem marad le a legfrissebb hírekről!

Partnerünk

•Felkapott hírek•
- Több év után megszólalt az ukrán first lady
- Megnyílt a határ az ukrajnai férfiak egyes kategóriái előtt
- Kezdetét vette a végjáték: Ausztria, Magyarország és Szlovákia szövetsége megakadályozhatja Zelenszkij ámokfutását
- „Rosszabb, mint Gáza” – Döbbenetes adatot közölt az ukrán veszteségekről Donald Trump
- Mozgósítás: Pucéran, mezítláb hurcoltak el egy kárpátaljai férfit
- Változik a széljárás: Ukrajna egyik legnagyobb szövetségese már nem küldene több fegyvert
- Zelenszkij áll a megmérettetés elé, de szerinte van egy fontos előfeltétel
- Ismét embercsempész bukott le Kárpátalján
- Szijjártó Péter meghúzta a határvonalat: Az ukránok ígéreteivel tele a padlás!
- Súlyos légszennyezés fenyegeti Nyugat-Ukrajnát
FRISS hírek
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- Háborús fáradtság uralkodik Ukrajnába
- Mozgósítás: Pucéran, mezítláb hurcoltak el egy kárpátaljai férfit
- Hatalmas erősítést kapott az ukrán légierő: megérkeztek az első Mirage vadászgépek
- Két kárpátaljai hadifogoly szabadult az orosz fogságból
- Harkiv legnagyobb piacát is dróntámadás érte
- Kiderült, mikor kerülhet sor a Trump-Putyin csúcstalálkozóra
- Nyugat-Ukrajnában lakásépítési láz tapasztalható
- „Zelenszkij népszerűsége katasztrofális, az emberek menekülnek, Ukrajna a szétesés szélén van”
- Amerikai pénzen élt a fél ukrán média, s most Donald Trump megcsinálta a bajt
- Zelenszkij szerint Ukrajna után Lengyelország lehet Putyin következő célpontja
- Az oroszok szerint Zelenszkij megtébolyodott rögeszmés
- Ukrán drónok mértek csapást egy orosz katonai repülőtérre
- Zelenszkij nekiment Tucker Carlsonnak
- Zelenszkij: Az USA hozzájárulása Ukrajna védelmi képességéhez eléri a 30%-ot, el lehet képzelni, mi lesz nélkülük
- „Rosszabb, mint Gáza” – Döbbenetes adatot közölt az ukrán veszteségekről Donald Trump
- Putyin várja Trump hívását: Moszkva kész a kemény alkudozásra
- Kezdetét vette a végjáték: Ausztria, Magyarország és Szlovákia szövetsége megakadályozhatja Zelenszkij ámokfutását
FACEBOOKON,
INSTAGRAMON,
TWITTEREN,
TELEGRAMON, vagy
GOOGLE Hírekben
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!