Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél
Csak duma az orosz békülékenység: csak teljes ukrán megadással jöhet el a béke?
Újabb haladékot kaptak a korlátozottan alkalmas hadkötelesek
Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe

Bírálja a módosított ukrán kisebbségi törvényt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség

Az ukrán parlament által a napokban módosított kisebbségi törvény továbbra sem biztosítja az ukrajnai nemzeti kisebbségek alkotmányos jogait, és nem állítja vissza a korábbi kisebbségi jogokat – állapította meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége keddi nyilatkozatában.

A KMKSZ „sajnálattal állapítja meg, hogy a kisebbségi törvény módosításakor ezúttal sem vették figyelembe a magyar szervezetek építő jellegű módosító javaslatait”.

A második olvasatban elfogadott törvény törölte a nemzeti kisebbségek meghatározásának egyik fontos ismérvét, vagyis azt, hogy annak képviselői hagyományosan Ukrajna területén élnek, és ezáltal kiüresedett a nemzeti kisebbség fogalma. „Ez a kisebbségekhez köthető bármiféle kollektív jog kizárását eredményezi” – mutat rá a nyilatkozat.

A KMKSZ elnökségének az MTI-hez eljuttatott nyilatkozata szerint „önkényes értelmezésre adhat módot az, hogy a jogszabály több tétele diszkriminatív, illetve pusztán deklaratív jellegű”.

A most elfogadott módosítás továbbra sem biztosítja a kisebbségek számára az alkotmányban és a nemzetközi dokumentumokban garantált jogaik érvényesülését, és nem állítja vissza a korábbi kisebbségi jogokat

– írták.

Az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről) szóló új törvényt 2022 decemberében fogadta el az ukrán parlament. Miután idén júniusban a Velencei Bizottság bírálta a törvény több passzusát, augusztus 13-án a kijevi törvényhozásban módosító indítványt nyújtottak be a jogszabályhoz.

A kisebbségi törvény elfogadása Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásai megkezdésének egyik fontos feltétele.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com