Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Kárpátalján is érezni lehetett a földrengést

Október 9-én, kijevi idő szerint 21 óra 23 perckor földrengés rázta meg Kárpátalját.

A Richter-skála szerinti 4,5 erősségűre becsült földrengés epicentrumra Szlovákiában volt, 19 kilométerre Homonna településtől. Az érintett országok között volt Magyarország, Lengyelország és Ukrajna is.

A földmozgást Kárpátalján is lehetett érezni, többen arról számoltak be, hogy remegtek a csillárok, kinyíltak a szekrényajtók, akadt ahol a festmény is leesett a falról.

A földrengés tényét a megye kormányzója is megerősítette, és közölte, a katasztrófa-elhárítás emberei felmérik a terepet, és vizsgálják, hogy a földmozgás okozott-e valamilyen kárt az infrastruktúrákban, illetve a lakossági szektorban:

Idén már 14 földrengést észleltek Kárpátalján, az utolsó szeptember 23-án történt, melynek epicentruma Holubine falu közelében volt. A földmozgás 2-es erősségű volt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com