Ukrajna megkapta az USA-tól a korábban ígért 31 darab amerikai M1A1 Abrams harckocsikat – közölte az Unian az amerikai hadsereg európai és afrikai részlegének hivatkozva.
Az Amerika Hangjának nyilatkozó Martin O’Donnell ezredes kijelentette: „Teljesítettük a megállapodást. Ettől a perctől az ukránok döntik el, mikor és hol használják fel a kapott képességet”.
Martin O’Donnell megjegyezte, a németországi kiképzőközpontból az összes M1 Abrams harckocsi kezelésére kiképzett ukrán katona visszatért Ukrajnába, a lőszerrel és harckocsi-alkatrészekkel egyetemben.
Azt is hozzátette, hogy egy ideig még eltart, amíg a tankok megjelennek a fronton, mivel a hozzájuk tartozó logisztikai eszközök még nem állnak rendelkezésre.
A szóvivő arra is utalt, hogy az ukránoknak azt is el kell dönteniük, hogy hol lehet a leghatékonyabban bevetni a kapott harckocsikat.
Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője szerint a tankokat különleges műveletekben vethetik csak be, hogy elkerüljék a megsemmisülésüket.
- Jermak telefonon egyeztetett Trump ukrajnai különmegbízottjával
- Orosz légitámadás ölt meg három embert Ukrajnában
- Moszkva szerint heteken belül találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin
- Ismét rendkívüli áramszünetek vannak több ukrán régióban
- Zelenszkij szerint Trumpnak még nincs terve arról, hogyan kéne lezárni a háborút
- „Nem az oroszok, hanem az ukránok pakoltak fel magyarokat halállistákra” + videó
- Zelenszkij: Putyin fél tőlem – az ukrán elnök ultimátumot adott
- Kurszknál nagy erőkkel indított ellentámadást az orosz hadsereg
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- Háborús fáradtság uralkodik Ukrajnában
- További háborús hírek