Embercsempészési ügybe keveredett az ukrán Külügyminisztérium munkatársa

A diplomata a pénzből luxus ingatlanokat vásárolt Kijev és Odessza központjában – írja a Korrespondent.

A bűnüldöző szervek lelepleztek egy ukrán konzult, aki „terrorista kockázatot jelentő” ázsiai országokból „segített” az Európai Unió területére bejutni illegális bevándorlóknak– számolt be az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) csütörtökön.

A jelentés szerint a diplomata az egyik közép-ázsiai ország ukrajnai nagykövetségén dolgozik. Különböző összegek fejében dél-ázsiai országok állampolgárainak segített Ukrajnán keresztül illegálisan az Európai Unióba jutni.

„A konzul fiktív tanulmányi vízumokat állított ki ügyfelei számára, azt a látszatot keltve, hogy az illető valamelyik ukrán felsőoktatási intézmény hallgatója. Szolgáltatásaiért 3000 dollárt kért a diplomata”

– közölte az SZBU.

A diplomatának két külföldi segített. Ők kerestek ügyfeleket, megállapodtak velük az „utazás feltételeiről”, ezt követően átutalták a pénzt a konzulnak.

A rendelkezésre álló adatok szerint a terroristakockázatot jelentő országokból akár 900-an is igénybe vették a bűnszervezet „szolgáltatásait”. A konzul a pénzből luxus ingatlanokat vásárolt Kijev és Odessza központjában. A nő 2007 óta dolgozott a külügyminisztériumban.

A nő kijevi lakásában tartott házkutatások során a bűnüldöző szervek munkatársai számítógépes eszközöket, mobiltelefonokat és feljegyzéseket találtak, amelyek bűncselekményre utaló bizonyítékokat tartalmaztak.

A konzult szervezett embercsempészéssel gyanúsították meg. A nőre vagyonelkobzás és akár 9 év börtönbüntetés is várhat. Bűntársai ellen nemzetközi elfogadóparancs kiadását tervezik.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com