Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Máris Kijevbe utazott a frissen külügyminiszerré kinevezett David Cameron

Kijevbe látogatott csütörtökön David Cameron brit külügyminiszter, akinek tárgyalásain a londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint Ukrajna NATO-tagsági törekvései is szóba kerültek – írta az MTI.

Cameront – aki 2010 és 2016 között Nagy-Britannia konzervatív párti miniszterelnöke volt és Rishi Sunak jelenlegi kormányfő az e héten végrehajtott, jelentős kormányátalakításban nevezte ki külügyminiszterré – találkozott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és Volodimir Zelenszkij elnökkel is.

Vendéglátói tájékoztatták arról, hogy az ukrán fegyveres erők eredményeket érnek el az orosz hadsereg visszaszorításáért vívott küzdelemben. Az ukrán fél különösen figyelemreméltónak nevezte, hogy az ukrán erők a Fekete-tengeren folyamatosan keletebbre szorítják az orosz haditengerészetet – áll a londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatásában.

Cameron a látogatásról szóló beszámolóhoz fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott:

Oroszország úgy gondolja, hogy a Nyugat figyelme végül máshová összpontosul majd, ám „semmi sem állhatna távolabb az igazságtól”. A brit külügyminiszter kijelentette: arról biztosította ukrán tárgyalópartnereit, hogy bármennyi időre legyen is szükség a győzelem eléréséhez, Nagy-Britannia és szövetségesei mindvégig folytatják Ukrajna támogatását.

Cameron hangsúlyozta, hogy Ukrajna az elmúlt három hónapban visszaszorította az orosz erőket a Fekete-tengeren, és így létfontosságú tengeri kereskedelmi útvonalak nyílnak meg az ukrán gazdaság és a globális élelmiszerszállítmányok számára. Cameron tárgyalt Ukrajna NATO-csatlakozási törekvéseiről is Olha Sztefanyisinával, az európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettessel.

A brit külügyminisztérium ehhez fűzött tájékoztatása szerint Nagy-Britannia egyértelmű álláspontja az, hogy Ukrajna helye a NATO-ban van, és London dolgozik partnereivel azon, hogy a szövetség eltekintsen Ukrajna esetében a NATO-felvétel előtti tagsági cselekvési terv (Membership Action Plan – MAP) szükségességétől, ezzel is egyengetve az ukrán csatlakozás felé vezető utat.

A londoni külügyi tárca hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségen belül Nagy-Britannia nyújtja az Egyesült Államok után a második legnagyobb katonai támogatást Ukrajnának, és eddig 4,6 milliárd font értékű segítségnyújtásra vállalt kötelezettséget.

A brit külügyminisztérium közölte azt is, hogy ebben a hónapban eléri a 30 ezret a Nagy-Britanniában kiképzett ukrán katonák száma. A tárca tájékoztatása szerint ez a legnagyobb kiképzési program brit földön a második világháború óta.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com