Boris Pistorius a nap folyamán Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszterrel és Volodimir Zelenszkij elnökkel is megbeszélést folytat – írja az Unian.
Előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe érkezett Boris Pistorius német védelmi miniszter kedden, a berlini közlemény szerint az Ukrajnának nyújtott német támogatás megerősítéséről tárgyalnak.
A megbeszélések fő témái egyebek mellett az ukrán katonák kiképzése és a katonai segítségnyújtás.
A találkozó napirendjén, a megbeszélések mellett, szerepel egy koszorúzási ünnepség a Majdan téren a forradalom kitörésének 10. évfordulója apropóján. Pistorius egy ukrán katonai kiképzőközpontot is meglátogat.
A mostani Pistorius második kijevi látogatása, amióta védelmi miniszterként hivatalba lépett. Legutóbb februárban járt Kijevben. Hétfőn Kijevbe érkezett – szintén előre be nem jelentett látogatásra – Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter is.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek