Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Ukrán külügyminiszter: Nyugat-Európa nem tudja, hogyan kell harcolni

Nyugat-Európa nem állít elő annyi fegyvert és lőszert, hogy akár Kijevet, akár saját magát ellássa – jelentette ki Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter egy csütörtöki interjúban.

A Kiyev Independentnek adott interjújában Kuleba reményét fejezte ki, hogy Ukrajna végül több pénzt, fegyvert, lőszert és felszerelést kap majd az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől, de szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy az említett országok képesek-e tovább bővíteni katonai termelésüket.

„Európa nem tudja, hogyan kell háborúzni.

A fegyvergyártás nem a legfontosabb üzletág számukra” – mondta az portálnak. „Sajnos a barátaink túl sok időt töltöttek azzal, hogy azon gondolkodjanak, hogy miképpen fokozzák a fegyver- és lőszergyártást”. „Engem jobban aggaszt a védelmi ipar fejlődésének üteme, mint az új típusú fegyverek megjelenése” – tette hozzá Kuleba.

Majd úgy folytatta, „Európa egyértelműen technológiai előnyben van. A probléma és a kihívás, amellyel szembesülniük kell, az a technológia termelésének növelése. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez nem lesz elég, ha a helyzet nem változik.

És Oroszország lehagy minket”.

Kuleba méltatlankodva elismerte, hogy Oroszország a nyugati szankciók ellenére magasabb fokozatba kapcsolta hadiiparát, és kritizálta a Nyugatot a „protekcionizmus” miatt, amely szerinte akadályozza a katonai termelést.

Az EU legalább 27 milliárd eurót (29,88 milliárd dollárt) küldött Kijevnek azóta, hogy Oroszország 2022 februárjában megkezdte katonai műveletét a szomszédos államban, az Egyesült Államok pedig több mint 44 milliárd dollár értékben fegyverekkel, felszerelésekkel és lőszerrel járult hozzá Ukrajna háborús veszteségeinek pótlásához. Az elmúlt hónapokban azonban kezdtek elmaradtak az ígért fegyverszállítások.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com