Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

A jeges víz sem rettenti el az Ukrajnából menekülő hadköteleseket

Az időjárás viszontagságai sem akadályozzák meg a hadköteles férfiakat abban, hogy az életüket kockáztatva, a Tiszán átúszva próbáljanak megmenekülni a mozgósítás alól.

Az Ukrán Állami Határszolgálat Nyugati Regionális Főosztálya közleményében arról ír, hogy három kárpátaljai férfi próbált átjutni a folyón Magyarország területére. A csempész fejenként 4000 dollárt kért szolgáltatásáért, mentőmellényt és egy gumicsónakot biztosított klienseinek, valamint eligazítást adott nekik arról, hogyan kerüljék el a határőrökkel való találkozást. A folyó veszélyeiről, erős sodrásáról azonban szólt a menekülőknek. Ezért, hogy ne lássák, hogy néz ki az előttük álló akadály, arra utasította őket, hogy sötétben vágjanak neki az útnak, áll a közleményben.

A férfiakat hajnali két óra körül az államhatártól 800 méterre fedezték fel és vették őrizetbe a határőrök. A három férfi illegális határátlépési kísérletéről jegyzőkönyv készült. Jelenleg a csempészésben részt vevő személyek körének felkutatása zajlik.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com