Budanov megjósolta, hogy mikor lendülhet újra ellentámadásba az ukrán hadsereg

Az orosz megszálló erők „némi előrelépést” értek el Avdijivka közelében, de „ez nem az, amire számítottak, még csak megközelítőleg sem” – mondta Kirillo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke szerdán.

A Korrespondent a The Telegraphra hivatkozva azt írja, hogy az ukrán haderő újabb ellentámadása már tavasszal megkezdődhet, közvetlenül az orosz hadsereg offenzívájának kimerülése után. Legalábbis ezt jósolja az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője

„Mi lépünk, az ellenség lép. Most az ellenségen a sor. Az offenzíva véget ér, és akkor a mi kezdeményezünk majd”

– mondta Budanov. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna a nyári ellenoffenzíva befejezése óta nem hajtott végre nagyobb ellentámadást az orosz megszállók ellen.

„Jelenleg az ukrán védők aktív védelemre tértek át, és a védelmi vonalak kiépítésén dolgoznak”

– magyarázta.

Budanov szerint Oroszország az offenzíva részeként igyekszik elérni Donyeck és Luhanszk régiók közigazgatási határait. Hozzátette: az ellenség egyszerre támadja Kupjanszk (Harkivi terület), Liman, Bahmut és Avdijivka (Donyecki terület) városát.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com