Szakértői szinten megállapodás született Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy tavaly jóváhagyott hitelcsomag újabb, harmadik részletének folyósításáról – jelentette be a washingtoni szervezet pénteken.
Az IMF közleménye szerint a hitelcsomag harmadik, 800 millió dolláros részletének megadását jóvá kell még hagynia a Valutaalap igazgatóságának is, amely a tervek szerint március második felében dönthet erről. A közlemény szerint
az IMF szakértői a múlt évről az ukrán gazdaság erőteljes növekedésének, a csökkenő inflációnak és a tartalékok erősödésének pozitív dinamikáját tapasztalták, de az idei kilátások továbbra is nagyon bizonytalanok a háború folytatódása miatt.
Az MTI beszámolója szerint a négy évre szóló hitelkeret korábbi, 900 millió dolláros részletét tavaly decemberben hagyta jóvá az IMF igazgatótanácsa. A valutaalap 2023-ban elfogadott 15,6 milliárd dolláros támogatási csomagjának első, 2,7 milliárd dolláros részletét tavaly áprilisban utalták át.
- A Cseh Köztársaság meghosszabbította az ukránok ideiglenes védelmét, de pontosítással
- Jermak telefonon egyeztetett Trump ukrajnai különmegbízottjával
- Orosz légitámadás ölt meg három embert Ukrajnában
- Moszkva szerint heteken belül találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin
- Ismét rendkívüli áramszünetek vannak több ukrán régióban
- Zelenszkij szerint Trumpnak még nincs terve arról, hogyan kéne lezárni a háborút
- „Nem az oroszok, hanem az ukránok pakoltak fel magyarokat halállistákra” + videó
- Zelenszkij: Putyin fél tőlem – az ukrán elnök ultimátumot adott
- Kurszknál nagy erőkkel indított ellentámadást az orosz hadsereg
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- További háborús hírek