Top10
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
Partnerünk

Népszerű tartalom
A Kárpátaljai Református Egyház hálát ad a még meglévő támogatókért
A háború második évfordulója után sem szűnik a segítségnyújtás, hiszen rászorulók még mindig vannak. Nemzetközi és helyi szervezetek, egyházak támogatják az ukrajnaiakat, de vajon így két év után milyen mértékben és formában tudják még ezt megtenni?
A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztálya a háború kitörése után azonnal a károsultak, a menekültek és a rászorulók segítségére sietett. Ez a szép gesztus a mai napig tart, hiszen most is sokan vannak, akik támogatásra szorulnak.
– Hetente kapjuk a kérelmeket a háború sújtotta területekről, a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk is a kéréseknek eleget tenni,
és kamionnal a helyszínre küldeni a segélyszállítmányt – jegyezte meg Nagy Béla, a diakóniai osztály vezetője. – De Kárpátalján, azon belül a Beregszászi járásban is sok belső menekült él még, például Tiszakeresztúrban, Makkosjánosiban, ahová rendszeresen küldünk adományt. Továbbra is nagy igény van a tartós élelmiszerekre, pelenkára, ágyneműre. És azok is megkeresnek minket, akik például Beregszászban albérletben élnek. De a helyi rászoruló, egyedülálló öregekről sem szabad megfeledkeznünk, ők is napi szinten igénylik a támogatást, nekünk pedig kötelességünk őket is felkarolni.
A húsvéthoz közeledve rájuk még inkább oda szeretnénk figyelni, hogy az ő ünnepüket is kicsit szebbé, boldogabbá tegyük, ha mással nem, egy csomag adománnyal.
Nagy Béla elmondta, a diakóniai központ sem tudna segíteni, ha nem lennének támogatóik, akikért nap mint nap hálát adnak a Jó Istennek, de sajnos a számuk már némiképp csökkent.
– Más országokban sem könnyű az élet, ezek ellenére még mindig vannak, akik fontosnak tartják a segítségnyújtást, ám egyre kevesebben. Mi a magunk részéről próbáljuk keresni a testvéri kapcsolatokat, és reméljük, hogy Isten meghallgat, és amíg arra szükség van, addig tudunk támogatást nyújtani.
Úgy hiszem, a helyi lakosok közül is sokan vannak, akik megtehetik, megtehetnék, hogy segítsenek,
hiszen, ahogy a mi mottónk szól, jobb adni, mint kapni. Jó lenne, ha nagyobb lenne az összefogás, és egymás terhét együtt hordoznánk.
- A Boriszpil reptér tárgyalásokat jelentett be a Wizz Airrel a járatok újraindításáról
- Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Megszólalt a magyar külügy az ukrán lejáratásról: Kijev nem tagadta egyértelműen az akciót
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
- Ukrajna elveszíti területei egyharmadát és ásványkincseit Robert Fico szerint
FRISS hírek
- A Boriszpil reptér tárgyalásokat jelentett be a Wizz Airrel a járatok újraindításáról
- Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- Nem állnak le a fegyverszállítmányok: tankokat, YPR-eket, vadászgépeket kapott Ukrajna
- Vészesen csökken Ukrajna gázkészlete, Magyarország mentheti meg őket
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Ukrajna: Ezekkel a feltételekkel szerződhetnek katonának a 18–24 évesek