A házelnök megkerülésével hagynák jóvá a segélyt Ukrajnának az Egyesült Államokban

A republikánus Brian Fitzpatrick arra készül, hogy megkerüli Mike Johnson házelnököt az Ukrajnának nyújtott segély elfogadtatásának érdekében – írja az RBC Ukraine.

Ez egy ritka szakítás lenne a képviselőház republikánus vezetésével, amely a jobboldal erős ellenállása miatt nem szavazza meg az Ukrajnának nyújtandó segélyt.

Valamit tennünk kell. Ez egzisztenciális, ez időérzékeny. (…) egyszerűen csak meg kell szereznünk nekik a pénzt

– mondta Fitzpatrick.

A képviselő újságíróknak nyilatkozva arról beszélt, hogy egy úgynevezett mentesítési petíciót készít elő, amelyet 218 aláírás összegyűjtése után a képviselőházban szavazásra bocsájtana.

EGY ILYEN PETÍCIÓHOZ AZONBAN A REPUBLIKÁNUSOK KIS RÉSZÉNEK TÁMOGATÁSÁRA IS SZÜKSÉG LENNE, FELTÉVE, HOGY A KÉPVISELŐHÁZBAN A DEMOKRATÁK TÖBBSÉGÉNEK ALÁÍRÁSÁT IS MEGKAPJA.

Ehhez a manőverhez időre is szükség van, összesen 30 napra, amíg a Ház ülésezik a szavazatra bocsájtás előtt.

Fitzpatrick közölte, hogy a petíció március elejére lesz kész és világossá tette, hogy számít néhány republikánus aláírásra is.

A MENTESÍTÉSI KÉRELEM, MINT MONDTA, ELSŐSORBAN NYOMÁSGYAKORLÁSRA SZOLGÁL, HOGY ÍGY SÜRGESSÉK A REPUBLIKÁNUSOKAT A SEGÉLY MEGSZAVAZÁSÁRA.

A Republikánusok Ukrajnáért nevű csoport már a múlt héten hirdetéseket helyezett el a képviselőház 10 Ukrajna-párti republikánusának körzetében, és arra ösztönözte őket, hogy írják alá a mentesítési petíciót.

A szenátus elfogadott egy 95 milliárd dolláros törvényjavaslatot Izrael, Ukrajna és Tajvan számára, de Johnson világossá tette, hogy nem fogja megszavazni.


Református

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com