Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Mozgósítás: Pucéran, mezítláb hurcoltak el egy kárpátaljai férfit
Hatalmas erősítést kapott az ukrán légierő: megérkeztek az első Mirage vadászgépek
Két kárpátaljai hadifogoly szabadult az orosz fogságból
Kiderült, mikor kerülhet sor a Trump-Putyin csúcstalálkozóra
Az oroszok szerint Zelenszkij megtébolyodott rögeszmés

A szlovákiai magyar elnökjelölt sem küldene katonákat Ukrajnába

Március 23-án köztársasági elnökválasztás lesz Szlovákiában, az első fordulóban pedig Forró Krisztián személyében magyar jelölt is indul. Az állami hírügynökségnek kedden adott interjújában a Magyar Szövetség elnöke egyebek mellett azt mondta, Szlovákia államfőjének erősebb jogkörei is lehetnének. Az ukrán helyzettel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy teljes mértékben támogatja a humanitárius segítségnyújtást, de fegyverek és katonák küldését nem.

„Erősebb jogkörei is lehetnének az államfőnek, például törvénytervezeteket is a parlament elé terjeszthetne” – mondta a szlovák állami hírügynökségnek adott interjúban Forró Krisztián államfőjelölt. Szerinte az államfő feladata összefogni a társadalmat, betemetni az árkokat a további mélyítésük helyett, és közvetíteni a kormány és az ellenzék között. Arra a kérdésre, hogy az államfőnek ellensúlyt kell-e képeznie a kormánnyal szemben, azt válaszolta, hogy „az államfőnek a polgárok oldalán kell állnia. Ha komoly ellentét van a kormánykoalíció és az ellenzék között, akkor közvetítőként kell fellépnie és a megoldásokat kell keresnie.”

Szlovákiában egyes pártok a parlamenti választási rendszer módosítását javasolják. Ezzel kapcsolatban Forró Krisztián véleménye az, hogy a régiók hangja nem elég erős a parlamentben. „Amint megválasztanak valakit képviselőnek, rögtön Pozsonyból kezdi nézni az országot, gyorsan megfeledkezik a régiókról. Támogatnék egy olyan módosítást, amely felerősítené a régiók és a nemzetiségi közösségek hangját” – válaszolta a magyar elnökjelölt, akit Szlovákia NATO- és EU-tagságáról is kérdeztek. Emlékeztetett, hogy a Magyar Szövetség elődpártja, az MKP tagja volt annak a szlovák kormánynak, amely jóváhagyta az ország NATO- és EU-csatlakozását. „Helyes döntés volt – jegyezte meg Forró Krisztián, egyúttal hozzátette – ma már nem olyan az Európai Unió, mint amilyenhez csatlakoztunk, de nem látok más lehetőséget, mint azon dolgozni, hogy jobbá tegyük.”

Az elnökjelöltet az ukrán helyzetről is kérdezték, Forró Krisztián erre azt felelte, hogy

teljes mértékben támogatja a humanitárius segítségnyújtást, de fegyverek és katonák küldését nem, mert szerinte minden egyes fegyverszállítmány elnyújtja a háborút.

„Az uniós csatlakozás kapcsán pedig, ha Ukrajna teljesíti az összes feltételt, amelyeket Szlovákiának is teljesítenie kellett a belépés előtt, semmi ok, hogy ne lehessen az Európai Unió tagja” – jegyezte meg a Magyar Szövetség elnöke.

Kövessen minket a FACEBOOKON, INSTAGRAMON, TWITTEREN, TELEGRAMON vagy GOOGLE Hírekben és nem marad le a legfrissebb hírekről!


Református

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

FRISS hírek






Kövessen minket a
FACEBOOKON,
INSTAGRAMON,
TWITTEREN,
TELEGRAMON, vagy
GOOGLE Hírekben
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!

Megtalál minket a
NAV honlapján is!



NAV
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com