Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Mozgósítás: a rendőrök, az ügyészek és a képviselők „védettek” lehetnek

Jól járnak a belbiztonsági szolgálatok munkatársai és egyes állami hivatalok vezetői az új mozgósítási törvénnyel, szemben másokkal nekik nem kell majd bevonulniuk a seregbe.

A bizottsági meghallgatások után már a parlament előtt van az új mozgósítási törvénytervezet, amit napokon belül elfogadhatnak. Korábbi cikkünkben már csokorba szedtük az új jogszabály legfontosabb pontjait. Sajtóhírek alapján az is kiderült, kiket illethet meg felmentés munkájukból kifolyólag.

Az újonnan mozgósítottakat pedig 10 és 70 ezer hrivnya közötti juttatásokkal akarják ösztönözni.

!!! A nemzeti rendőrség, a korrupcióellenes ügynökség, a gazdasági bűncselekményekre szakosodott nyomozati szerv, az állami nyomozóiroda, az ügyészség, az állami végrehajtói szolgálat és a katasztrófa-elhárítási szolgálat valamennyi munkatársát védettség illeti meg.

!!! Szintén nem kell tartaniuk a mozgósítástól az állami szervek és az önkormányzatok vezetőinek.

!!! A B- és V-kategóriába tartozó állami tisztviselők felét szintén felmenthetik a szolgálat alól.

!!! A védelmi ipar megrendelésére dolgozó stratégiai fontosságú vállalatok dolgozói is fellélegezhetnek.

!!! A hadsereg ellátásában közreműködő vállalkozások dolgozói és azok tulajdonosai sem kerülnek be a mozgósíthatók körébe.

!!! Az összes parlamenti képviselő is védettséget élvez, s minden egyes honatya jogosult két-két tanácsadóját „bevédeni”.

Korábban az ellenzéki pártok vezetői, az élen Petro Porosenkóval és Julija Timosenkóval azt javasolták, hogy elsősorban az állambiztonsági szervek, a rendőrség, az ügyészség munkatársainak legalább a felét mozgósítsák, hiszen ők országuk védelmére esküdtek fel, ezért kapják a fizetésüket az adófizetők pénzéből. A volt államfő jelezte is, ilyen formában nem tudják támogatni a mobilizációs terveket. Például azért sem, mert a törvény nem rendelkezik arról, hogy a mozgósítottak mikor és hogyan szerelhetnek le.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com