Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Hollandia Patriot rakétákat is küld Ukrajnának az F–16-osok után

Hollandia egy másik országgal közösen Patriot légvédelmi rakétákat küld Ukrajnának – jelentette be Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter.

Az illetékes nem árulta el, melyik országgal működnek együtt a rakéták szállításában, ezt majd a partnerország hatóságai fogják közölni. A holland védelmi minisztérium vezetője azt sem közölte, mikor kerül sor a rakéták átadására.

Az Egyesült Államok nemrég jelentette be, hogy más országoknak szánt légvédelmi rakétákat irányít át Ukrajnának, hogy felgyorsítsa a szállításokat az ukrán hadsereg számára.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerint így Patriot rakéták százai juthatnak el Ukrajnába. A döntést azzal indokolta, hogy Ukrajnának sürgősen és azonnal szüksége van ezekre a katonai képességekre az orosz légitámadások elleni védekezéshez.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com