A háború minden napja több mint 120 millió eurónak megfelelő összegbe kerül Ukrajnának – közölte Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter az RBK-Ukraina hírportálnak adott interjújában.
Elmondta, hogy a biztonság és a védelem költségei havi több mint 3,7 milliárd eurónak megfelelő összegre rúgnak. Az idei éves költségvetésből pedig még nagyjából 11 milliárd euró hiányzik a kiadások fedezéséhez, amelynek nagy részét adóemeléssel kívánják előteremteni.
A háború több mint két évvel ezelőtti kezdete óta Ukrajna költségvetésének közel felét külföldi hitelekkel és támogatásokkal finanszírozza.
A kormány nemrégiben terjesztette be a jövedelemadó mellett fizetendő, 2014-ben bevezetett védelmi illeték 1,5 százalékról 5 százalékra emeléséről szóló törvénytervezetet. Emellett 15, illetve 30 százalékos védelmi illetékkel tervezik sújtani a gépkocsi- és ékszervásárlásokat is.
Médiajelentések szerint a törvénytervezet bejelentését követően jelentős mértékben megemelkedett az új autók értékesítése az országban.
- A Cseh Köztársaság meghosszabbította az ukránok ideiglenes védelmét, de pontosítással
- Jermak telefonon egyeztetett Trump ukrajnai különmegbízottjával
- Orosz légitámadás ölt meg három embert Ukrajnában
- Moszkva szerint heteken belül találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin
- Ismét rendkívüli áramszünetek vannak több ukrán régióban
- Zelenszkij szerint Trumpnak még nincs terve arról, hogyan kéne lezárni a háborút
- „Nem az oroszok, hanem az ukránok pakoltak fel magyarokat halállistákra” + videó
- Zelenszkij: Putyin fél tőlem – az ukrán elnök ultimátumot adott
- Kurszknál nagy erőkkel indított ellentámadást az orosz hadsereg
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- További háborús hírek