Top10
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
Partnerünk

Népszerű tartalom
Az eddig elfogadottakon túl nem kaphat több segélyt Ukrajna a német költségvetésből
Nem áll rendelkezésre újabb összeg Ukrajna segélyezésére a német költségvetésben – figyelmeztette Christian Lindner német pénzügyminiszter a védelmi minisztériumot. Az eddig jóváhagyott támogatást megkapja a háborúban álló ország, a védelmi minisztérium további javaslatait Olaf Scholz szövetségi kancellár kérésére már nem hagyják jóvá – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap.
Ukrajna úgy kaphat mégis további támogatást, ha azt a G7-ek megállapodása alapján az orosz–ukrán háború kitörése után befagyasztott orosz vagyonból finanszírozzák. Ez azonban amellett, hogy több hónapig tartó folyamat lehet, komoly jogi aggályokat is felvet.
„Oroszország jogi úton fogja felelősségre vonni azokat, akik részt vesznek a vagyona ellopásában” – figyelmeztetett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője néhány héttel ezelőtt. Az ilyen tolvaj cselekedetek nem maradhatnak viszonzás nélkül – idézte Peszkovot a TASZSZ orosz hírügynökség.
A pénzügyminisztérium döntése máris érezteti a hatását. Nemrég például egy IRIS-T légvédelmi rendszert azért nem tudtak Ukrajna rendelkezésére bocsátani, mert Boris Pistorius német védelmi miniszter kérése ellenére a pénzügyminisztérium megtagadta az összeg jóváhagyását.
Ukrajna számára további rossz hír, hogy Németország jövőre a felére, mintegy négymilliárd euróra csökkentené a segélyezést, ez az összeg pedig gyakorlatilag már el is fogyott. Továbbá 2026-ra hárommilliárd, 2027-re és 2028-ra pedig mindössze fél-félmilliárd a támogatási keret, ami kevesebb mint egytizede a jelenlegi, nagyjából nyolcmilliárd eurónak.
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- Nem állnak le a fegyverszállítmányok: tankokat, YPR-eket, vadászgépeket kapott Ukrajna
- Vészesen csökken Ukrajna gázkészlete, Magyarország mentheti meg őket
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Megszólalt a magyar külügy az ukrán lejáratásról: Kijev nem tagadta egyértelműen az akciót
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
- Ukrajna elveszíti területei egyharmadát és ásványkincseit Robert Fico szerint
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
FRISS hírek
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- Nem állnak le a fegyverszállítmányok: tankokat, YPR-eket, vadászgépeket kapott Ukrajna
- Vészesen csökken Ukrajna gázkészlete, Magyarország mentheti meg őket
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Ukrajna: Ezekkel a feltételekkel szerződhetnek katonának a 18–24 évesek