Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t

A CNN szerint dezertálás és alacsony harci kedv jellemzi az ukrán hadsereget

Az ukrán parancsnokok arról számoltak be az amerikai lapnak, hogy annyira rossz a helyzet a fronton, hogy akik megtapasztalják, gyakran nem akarnak visszamenni harcolni közli a mandiner.

A CNN tudósítása szerint az ukrán katonáknak folyamatosan fogy a harci kedve. A cikk bemutat egy Dima nevű tisztet, aki nemrég még Pokrovszk mellett harcolt a donyecki területen, amely hamarosan orosz kézbe kerülhet. Miután az egységének a nagy része elesett, Dima úgy döntött, elég volt és áthelyeztette magát Kijevbe.

A tiszt elmondta: nem tudta feldolgozni, hogy végig kell néznie, ahogy egymás után halnak meg az emberei.

A CNN tudósítói szerint a háború az ukrán hadsereg sok egységét megtizedelte. Nincs elég ember, ezért sokáig vannak a harcoló egységek a fronton, amely miatt a katonák elfáradnak és demoralizálódnak. Különösen rossz a helyzet a Pokrovszk közeli gyalogos egységeknél, ahol az oroszok folyamatosan tőrnek előre.
Az amerikai lap hat parancsnokkal és tiszttel beszélt, akik a keleti fronton harcoltak vagy harcolnak. Mind a hatan elmondták, hogy

a dezertálás és az engedetlenség egyre nagyobb problémát jelent, különösen az újonnan toborzott katonák körében.

„Nem minden mozgósított katona hagyja el a helyét, de a többség igen. Amikor új srácok érkeznek, látják, hogy mennyire nehéz a helyzet. Rengeteg ellenséges drónt, tüzérséget és aknavetőt látnak” – mondta az egyik neve elhallgatását kérő parancsnok a CNN-nek.

„Egyszer elmennek a frontra, és ha túlélik, soha többé nem térnek vissza. Vagy elhagyják a pozíciójukat, vagy nem hajlandóak harcba menni, vagy megpróbálják megtalálni a módját, hogy elhagyják a hadsereget”

– írta le a nehéz helyzetet a tiszt.

Problémák a fegyelemmel
Ellentétben azokkal, akik a háború korábbi szakaszában önként jelentkeztek, az újoncok közül sokaknak nem volt választási lehetőségük. Azután hívták be őket, hogy tavasszal életbe lépett Ukrajna új mozgósítási törvénye.

A fegyelmi problémák azonban a CNN cikke szerint jóval korábban kezdődtek. Ukrajna rendkívül nehéz időszakon ment keresztül tavaly télen és tavasszal. A CNN-nek akkoriban több katona is elmondta, hogy

gyakran kerültek olyan helyzetbe, hogy tisztán látták a közeledő ellenséget, de nem volt tüzérségi lövedék, amit kilőhettek volna.

Néhányan arról beszéltek, hogy bűntudatot éreztek, amiért nem tudtak megfelelő fedezetet biztosítani gyalogsági egységeiknek.
Ahogy a harctéri helyzet romlott, egyre több katona kezdte feladni a harcot.

Csak 2024 első négy hónapjában csaknem 19 ezer olyan katona ellen indítottak büntetőeljárást, aki vagy elhagyta a helyét, vagy dezertált.

Több parancsnok is elmondta a CNN-nek, hogy sok tiszt nem jelenti a dezertálást és az engedély nélküli távollétet, ehelyett azt remélik, hogy meggyőzik a csapatokat, hogy önként térjenek vissza, anélkül, hogy büntetésre kellene számítaniuk.

Forrás: mandiner.hu/KH


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com