Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb interjút adott, amelyben hangsúlyozta, hogy Ukrajna képes lehet győzni az orosz-ukrán háborúban, és folytatja partnerei meggyőzését erről. Beszélt továbbá a Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetéséről is, amelyre körülbelül két hónappal ezelőtt került sor. Zelenszkij szerint Trump megértést mutatott Ukrajna nehéz helyzetével kapcsolatban.
Trump a beszélgetés után a közösségi oldalán azt írta, hogy véget akar vetni a háborúnak, amely oly sok emberéletet követelt és ártatlan családokat pusztított el.
Nagyra értékelem Zelenszkij elnök megkeresését, mert én, az Egyesült Államok következő elnöke, békét fogok hozni a világnak, és véget vetek a háborúnak, amely oly sok emberéletet követelt, és ártatlan családokat pusztított el
– írta Trump a közösségi oldalán.
Zelenszkij jelenlegi interjújában elmondta, hogy a közeljövőben Joe Biden elé terjeszti az Oroszország legyőzésére vonatkozó tervét, és fontosnak tartja, hogy Donald Trump és Kamala Harris is megismerkedjenek vele. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy a terv sokat fog múlni a Kongresszus támogatásán is, ezért azt a képviselőkkel is megvitatják, mielőtt nyilvánosságra hozzák.
Trump korábbi kijelentéseivel kapcsolatban Zelenszkij megjegyezte, hogy nem teljesen érti, mire utalt a volt elnök, de hozzátette, hogy a választási retorika gyakran eltér a valós szándékoktól.
A választási kampányban tett nyilatkozatok gyakran nem túl reálisak, de két hónappal ezelőtti beszélgetésünk során Trump megértette Ukrajna nehéz helyzetét – mondta Zelenszkij.
Mint ahogy korábban is írtunk róla, az elnökjelölti vitában Trumpot megkérdezték, hogy szeretné-e, ha Ukrajna győzne az orosz-ukrán háborúban.
Azt akarom, hogy a háború véget érjen
– válaszolta Trump, hozzátéve, hogy szeretné megmenteni az emberek életét, akiket feleslegesen áldoztak fel.
Forrás: Magyarnemzet/KH
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek