Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna továbbra sem kapott meghívást a szaúd-arábiai béketárgyalásokra
Az amerikai külügyminiszter elismeri, hogy az ukrajnai háború rendezése több lépcsőben fog megvalósulni
Zelenszkij: Oroszországnak legalább a 2022 februári vonalig ki kell vonnia a csapatait Ukrajnából
Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal
Keith Kellogg kerek perec leszögezte: Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Az elemző szerint a nukleáris elrettentés nélkül háborúk sorozata vár ránk

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette, hogy az orosz gazdaságnak és a fegyveres erőknek is elegendő pénzük van az ukrajnai katonai művelet folytatására. Úgy fogalmazott, hogy az orosz elnök mindig óvatosan választja meg a nyugati intézkedésekre adott választ.

Peszkov ezzel Szergej Karaganov politikai elemző szavait kommentálta, aki a Kommerszant című lapnak adott interjújában azt mondta, hogy itt az ideje kinyilvánítani Oroszország jogát arra, hogy a területét ért csapásokra atomfegyverekkel válaszoljon.

Karaganov szerint Oroszország nukleáris doktrínája „szörnyen elavult”, és be kellene vezetni abba a „nukleáris eszkaláció” fogalmát − olyan előzetes lépéseket, amelyek „meggyőznek egy feltételes vagy valós ellenséget arról, hogy készen állunk (a nukleáris fegyverek bevetésére)”.

Ha nem reaktiváljuk a nukleáris elrettentést, a világ háborúk sorozatába süllyed, amelyek elkerülhetetlenül nukleáris jellegűek lesznek

− mondta az elemző.

Forrás: index.hu/KH


Református

🔔 FRISS HÍREK

Kövessen minket a
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!

FRISS hírek







Megtalál minket a
NAV honlapján is!

NAV

Kiemelt

Ukrajna továbbra sem kapott meghívást a szaúd-arábiai béketárgyalásokra

Az orosz-ukrán háború lezárását célzó tárgyalásokra még mindig nem kapott meghívást a megtámadott ország elnöke. Egy, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz közel álló tanácsadó szerint Ukrajnát ...
Kiemelt

Az amerikai külügyminiszter elismeri, hogy az ukrajnai háború rendezése több lépcsőben fog megvalósulni

Marco Rubio amerikai külügyminiszter felvetette, hogy az ukrajnai háború rendezése több szakaszban valósulhat meg. Tűzszünettel kellene kezdeni. Rubio szerint Donald Trump amerikai elnök véget akar ...
Kiemelt

Zelenszkij: Oroszországnak legalább a 2022 februári vonalig ki kell vonnia a csapatait Ukrajnából

Volodimir Zelenszkij elnök úgy véli, hogy Oroszországnak legalább a 2022. február 24-i nagyszabású invázió megkezdése előtti vonalra kell visszavonnia csapatait Ukrajna területéről, és Kijevnek is ...
Kiemelt

Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal

Az európai vezetők jövő héten Párizsban tanácskoznak az ukrajnai háborúról, miután felmerült, hogy Donald Trump különbéketárgyalásokat folytatna Oroszországgal, Európa részvétele nélkül. A Fehér Ház tisztviselői ...
Kiemelt

Keith Kellogg kerek perec leszögezte: Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Trump különmegbízottja, Keith Kellogg, határozott üzenetet küldött Európának, kijelentve, hogy Európa nem számíthat az Egyesült Államokra saját biztonsága érdekében – írja a Mandiner. Kellogg hangsúlyozta, ...
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com