Ukrajnában általános mozgósítás folyik, és a 18 és 60 év közötti hadköteles állampolgárok behívót kapnak. Az Ukrajinszka Pravdának adott interjújában Szerhij Rahmanyin parlamenti képviselő, a parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja arról beszélt, hogy szerinte reális-e a sorkötelezettségi korhatárt 50 évre csökkenteni.
Szerinte Ukrajnában sokkal több középkorú és idősebb ember van, mint fiatal. Ennek következtében, ha kizárják őket a mozgósítási erőforrásból, még a hátországi alakulatoknak is gondok lehetnek a személyzettel. „Úgy vélem, hogy csökkenteni kell, de ha megnézzük Ukrajna demográfiai képét, akkor azt látjuk, hogy a középkorú és idős emberek többen vannak, mint a fiatalok.
Ha ezeket az embereket kizárjuk a mozgósítási erőforrások listájáról, akkor még egyes hátsó és kisegítő egységek is létszámhiánnyal fognak küzdeni”
– mondta Rahmanyin.
A képviselő azonnal hangsúlyozta, hogy ez csak a személyes véleménye, a mozgósítással kapcsolatos végső döntéseket a vezérkar hozza meg. Ők egyelőre nem tárgyalják ezt a kérdést.
„Bár a védelmi minisztérium egyes tisztviselői és a vezérkar néhány képviselője a korhatár 55 vagy akár 50 évre való csökkentése mellett szólaltak fel. De egyelőre nem hajlandóak erről belátható időn belül beszélni” – zárta Rahmanyin.
Forrás: Goloskarpat.info/KH
- Jermak telefonon egyeztetett Trump ukrajnai különmegbízottjával
- Orosz légitámadás ölt meg három embert Ukrajnában
- Moszkva szerint heteken belül találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin
- Ismét rendkívüli áramszünetek vannak több ukrán régióban
- Zelenszkij szerint Trumpnak még nincs terve arról, hogyan kéne lezárni a háborút
- „Nem az oroszok, hanem az ukránok pakoltak fel magyarokat halállistákra” + videó
- Zelenszkij: Putyin fél tőlem – az ukrán elnök ultimátumot adott
- Kurszknál nagy erőkkel indított ellentámadást az orosz hadsereg
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- Háborús fáradtság uralkodik Ukrajnában
- További háborús hírek