Top10
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Partnerünk

Népszerű tartalom
Donald Trump keményen ostorozta Ukrajnát, ami szerinte már tulajdonképpen megsemmisült
„Az az érzésem, hogy Trump nem igazán tudja, hogyan kell leállítani a háborút, még ha azt is gondolhatja, hogy tudja” – mondta nemrég Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The New Yorkernek adott interjújában, amiben mind a korábbi elnököt, mint alelnökjelöltjét kritizálta. Trump erre reagálva fakadhatott ki szerdán, egy észak-karolinai kampányrendezvényen, ahol azt mondta, hogy szerinte Ukrajna megsemmisült, „olyan városok tűntek el, amiket soha többé nem lehet helyreállítani” – írta a Telex.
Trump állítása szerint „milliók és milliók” haltak meg, és azzal vádolta Ukrajnát, hogy „kisgyerekeket és öregembereket használ” a háború során, mivel hadserege katonahiánnyal küzd.
A republikánus elnökjelölt „a világ legnagyobb üzletemberének” nevezte Zelenszkijt, és bírálta az Egyesült Államok által Ukrajnának adott segélyek összegét, és azt, hogy Zelenszkij hogyan használta fel a segélyt.
„Azok az épületek ledőltek. Azok a városok eltűntek. Eltűntek. És mi továbbra is dollármilliárdokat adunk egy olyan embernek, aki nem hajlandó alkut kötni”
– mondta Trump.
„Ebben a háborúban ragadtunk, hacsak nem én leszek az elnök. Mert akkor el fogom intézni, meg fogom tárgyalni. Ki fogok szállni. Ki kell szállnunk. Biden azt mondja, nem szállunk ki, amíg nem győzünk. És mi történik, ha ők nyernek? Ez az, amit csinálnak, háborúkat vívnak. Ahogy valaki mondta nekem a minap, legyőzték Hitlert. Megverték Napóleont. Ez az, amit csinálnak”
– fogalmazott Trump.
Az ukrán elnök jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, hogy bemutassa az általa „győzelmi tervnek” nevezett koncepcióját a 2024-es jelölteknek és Joe Biden elnöknek. Ehhez Zelenszkij csütörtökön találkozik Kamala Harrisszel és Bidennel. A javaslat konkrét pénzügyi és katonai adatokat tartalmaz arról a segítségről, amire Ukrajnának szüksége lenne ahhoz, hogy Oroszországot a háború leállítására kényszerítse – mondta egy Zelenszkijhez közeli forrás az ABC Newsnak.
Trump még a múlt héten azt mondta, hogy „valószínűleg” találkozni fog Zelenszkijjel, de most már nem várható, hogy sor kerüljön a kettejük találkozójára.
Forrás: telex.hu/KH
- Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
FRISS hírek
- Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Egy német pár megölt két ukrán menekült nőt, hogy elrabolhassa a fiatalabb csecsemőjét
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Kárpátalján már több mint 100 iskola állt át az online oktatásra
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő