Top10
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
Partnerünk

Népszerű tartalom
NYT: lehullott Zelenszkij csillaga
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lényegesen szolidabb és diszkrétebb fogadtatást kapott mostani washingtoni látogatása során, mint 2022 decemberében, egyes amerikai vezetők egyáltalán nem is fogadták – írta meg a New York Times a portfolio szerint.
A lap felidézi: 2022 decemberében állótaps, hatalmas tömegek és egy 50 milliárd dolláros segélycsomag fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Amerikában, most viszont zárt ajtók és kemény kérdések várták.
Ahogy az Oroszország ellen viselt háború húzódik, a sztárokhoz hasonló ereje láthatóan halványlik, ez pedig potenciálisan súlyos következményekkel lehet az Ukrajnának biztosított amerikai katonai támogatásra nézve”
– írják.
Az ukrán vezető találkozott a szenátus vezetőivel és a képviselőház kétpárti delegációjával, de a találkozókat nem követték nyilvános bejelentések és sajtótájékoztatók,
a Képviselőház republikánus elnöke és Donald Trump elnökjelölt pedig egyáltalán nem is találkozott Zelenszkijjel.
Néhány republikánus képviselő úgy látja ráadásul, hogy Zelenszkij a Demokrata Párt felé húz, ez pedig szerintük kifejezetten kellemetlen tény a választások előtt. Mike Johnson házelnök fel is szólította az ukrán elnököt, hogy hívja vissza nagykövetét, amiért a választás szempontjából fontos billegő államban, Pennsylvaniában meglátogatott egy lőszergyárat. Emellett az ukrán vezető egyszer „túl radikálisnak” nevezte JD Vance-t, a republikánus alelnökjelöltet.
A New York Times arra a következtetésre jut, hogy kifejezetten kellemetlen lehet Zelenszkijnek nem csupán az, ha Donald Trump elnök lesz, hanem az is, ha a törvényhozás valamelyik kamarájában többséget szereznek a republikánusok, hiszen megakaszthatják Ukrajna katonai támogatását ahhoz hasonlóan, ahogy ezt tették 2023 végétől 8 hónapon át.
Forrás: Portfolio/KH
- A Boriszpil reptér tárgyalásokat jelentett be a Wizz Airrel a járatok újraindításáról
- Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Megszólalt a magyar külügy az ukrán lejáratásról: Kijev nem tagadta egyértelműen az akciót
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
- Ukrajna elveszíti területei egyharmadát és ásványkincseit Robert Fico szerint
FRISS hírek
- A Boriszpil reptér tárgyalásokat jelentett be a Wizz Airrel a járatok újraindításáról
- Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- Nem állnak le a fegyverszállítmányok: tankokat, YPR-eket, vadászgépeket kapott Ukrajna
- Vészesen csökken Ukrajna gázkészlete, Magyarország mentheti meg őket
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Ukrajna: Ezekkel a feltételekkel szerződhetnek katonának a 18–24 évesek