A tökéletes otthon megtalálása sokszor nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek elsőre tűnik. Ez különösen igaz akkor, ha ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, és nem akarunk lejjebb adni az igényeinkből.
Ha magunkra ismertünk, akkor mindenképpen érdemes megtekinteni a D72 Residence villapark lakásait! Ezek a főváros 12. kerületében, a Mártonhegyen épültek fel.
A hírekben gyakran láthatjuk a celebek szemet gyönyörködtető, luxus otthonait, de többé nem fogunk sóvárogni utánuk, ha úgy döntünk, megvásároljuk valamelyik villalakást. Most pedig azt is lemondjuk, hogy miért.
Megtapasztalhatjuk a hangvezérelt hűtési-fűtési megoldások előnyeit
A villalakások lehetőséget adnak arra, hogy a lakókörnyezetünk hűtését-fűtését az egyéni igényeinknek megfelelően szabályozzuk. A rendszer hanggal vezérelt, ami azt jelenti, hogy képes felismerni és értelmezni a szóban megfogalmazott parancsokat.
A hangvezérlésnek köszönhetőe azonnal reagál a hangunkra, így anélkül állíthatjuk be például a megfelelő hőfokot, hogy bármilyen mozdulatot kellene tennünk. Nem kell semmit megnyomni vagy eltekerni, sőt még érintőképernyőt sem kell használni. Egyszerűen csak kimondjuk azokat a szavakat, amiket aztán utasításként értemez, és ezáltal azonnal végrehajt a rendszer.
Nem kell aggódnunk a kültéri területek lefagyása, csúszóssá válása miatt
Hideg időben gyakran problémát okoz az, hogy a kültéri területek, például a garázshoz vezető út lefagy, emiatt pedig csúszóssá válik. A D72 Residence villalakások tervezői erre is gondoltak, éppen ezért nemcsak a belső terek fűthetőek, hanem a szabadtéri területek is.
Be tudjuk állítani a teraszunk, illetve a lakásunkhoz tartozó mélygarázs lehajtó, rámpa hőmérsékletét is az intelligens fűtési megoldásnak köszönhetően. Így tehát könnyen elkerülhetjük a balesetveszélyes helyzeteket, illetve megspórolhatjuk magunknak azt az időt, amit ezeknek a területeknek a csúszásmentesítésére fordítanánk.
A rendszer képes arra, hogy folyamatosan figyelje, monitorozza az időjárás változásait, illetve arr, hogy annak megfelelően működjön. Ennek köszönhetően tehát nem kell aggódnunk, hogy akkor is üzemelnek, amikor nincs rájuk szükség.
Igényeink szerint használhatjuk a lakásunkhoz tartozó privát kertet
A lakásokhoz épített kert is tartozik, ami a belső terekhez hasonlósan szintén profi tervezői és kivitelezői munka eredményeként jött létre. A kertek támfalakkal vannak tagolva, aminek köszönhetően el vannak zárva a szomszédok elől, ezáltal kellő mértékű intim szférát biztosítanak.
A szabadtéri területek lehetőséget adnak arra, hogy kiélvezzük a természet közelségét, annak nyugalmával, csendjével együtt. Ideális helyszínt biztosítanak a pihenéshez is, akárcsak a családi, baráti összejövetelekhez.
A villaparkban található lakások egyike tehát kétségkívül ideális választás a számunkra, ha egy egyedi tervezésű, innovatív megoldásokkal felszerelt, maximális komfortot biztosító ingatlant szeretnénk otthonunknak.
Forrás: PARTNERI TARTALOM
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek